Eddig ez csak a védjegy birtokosának beleegyezésével történhetett meg, azonban a szlovák Pénzügyminisztérium arra készül, hogy megszüntesse ezt a korlátozást – írja a The Slovak Spectator. “A törvényi változtatás célja az lenne, hogy ha nem szükséges, akkor ne kelljen megsemmisíteni a hamis árukat, hanem fel lehessen őket használni, csak és kizárólag humanitárius célokra”, mondta Radko Kuruc, a szlovák pénzügyminiszter egyik tanácsadója.

Egy, a szlovák kormány által szeptemberben készített tervezet szerint az új szabályok arra vonatkozóan is új előírásokat vezetnek be, hogy ki kaphatja meg a lefoglalt árukat. A vámhivatalokért felelős Pénzügyi Adminisztráció először a szlovák Állami Tartalékért Felelős Hivatal (SŠHR) részére ajánlaná fel őket, akik a természeti vagy más katasztrófák által sújtott embereknek adhatnák azokat. Ezek után az áruk egy listába szedve kerülnének fel a szervezet honlapjára és nem csak szociális, egészségügyi intézmények és civil szervezetek kaphatnának belőlük (ahogy azt a jelenlegi szabályozás előírja), hanem például árva gyermekekről gondoskodó intézmények is. Ha a parlament elfogadja őket, a változások 2014. január elsejétől lépnének életbe.

Radovan Gumulák, a Szlovák Katolikus Karitász főtitkára szerint racionális döntés humanitárius célokra adományozni a lefoglalt árukat. Nem ártana viszont ellenőrizni, hogy azok valóban a szervezetekhez kerülnek-e. Kuruc, a pénzügyminiszter tanácsadója ehhez hozzátette, hogy az ellenőrzés a vámügyintézők kezében lesz majd.

Az áruknak meg kell felelniük egy sor követelménynek, mielőtt felajánlják őket. Először is, nem lehetnek veszélyesek. Másodszor, a márkajelzések eltávolításáért a támogatásban részesülő szervezetnek kell fizetni. Dagmar Čechvalová, az Inventa szerzői jogi és szabadalmi iroda vezetője az Sme-nek nyilatkozva elmondta, hogy szerinte ez az eljárás tönkre is teheti a ruhákat. Ezen kívül arra is figyelmeztetett, hogy a hamis kozmetikai cikkek, mosóporok és játékok egészségügyi kockázatot is jelenthetnek, a bennük található színezőanyagok miatt. “A szándék jó, a kezdeményezés pedig örömteli, mert a kormány jótékony célra ajánl fel dolgokat”, de a végeredmény nagyon rossz lesz” tette hozzá.

Felvetődött a kezdeményezéssel kapcsolatban az is, hogy a segélyszervezetek felhasználhassanak olyan élelmiszereket, amiknek már lejárt ugyan a szavatossága, de még fogyaszthatók. Több kiskereskedelmi lánc jelenleg is együttműködik segélyszervezetekkel, akik olyan élelmiszereket osztanak szét, amiknek közel van a lejárati ideje. A Szlovák Katolikus Karitász például egyenesen a termelőktől kapja az élelmiszert, mondja Gumulák.

A Tesco Stores SK szóvivője, Zuzana Lošáková arról tájékoztatott, hogy jelenleg a kiskereskedőknek ki kell dobniuk minden olyan élelmiszert, aminek lejárt a szavatossága. Martin Katriak, a COOP Jednota Slovensko igazgatótanácsának elnökhelyettese azonban elmondta a The Slovak Spectatornak, hogy ettől még 90 százalékuk fogyasztásra alkalmas marad. A szlovák Földművelésügyi Minisztérium szerint lehetséges olyan törvényi szabályozást alkotni, ami lehetségessé tenné ezek felhasználását. Ehhez viszont egy olyan rendszer is szükséges, ami biztosítaná, hogy senkinek nem kerül veszélybe az egészsége és a rendszerrel sem lehet visszaélni.

A minisztérium találkozni készül a kiskereskedők és termelők képviselőivel és egészségügyi, valamint élelmiszeripari szakértőkkel is, akik megoldást keresnének arra, hogy hogyan és meddig lehet meghosszabbítani bizonyos élelmiszerek fogyaszthatósági idejét, és hogy ki lenne a felelős azért, hogy azok minőségét ellenőrizze.

A COOP Jednota Slovensko és a Tesco Stores SK üdvözölné az ötletet, miszerint a rászorulók olyan tartós élelmiszerekhez juthatnának így, mint például a liszt, cukor, rizs, üdítők vagy tésztafélék. Tomáš Bezák, a Lidl szóvivője szerint viszont rossz ötlet lejárt szavatosságú élelmiszert kiosztani, mert “ezek nem felelnek meg bizonyos minőségi előírásoknak és egészségügyi kockázatot jelenthetnek”.

Néhány kiskereskedő már most is felhasználja a lejárt szavatosságú élelmiszereket, amelyeket nem adnak el. A Tesco Stores SK az Állatok Szabadságáért szervezetnek küldi el őket, a Billa Slovensko pedig állatkerteknek. A változások után azonban nélkülöző emberek is kaphatnának belőlük.