Rudy Kurniawan a világ egyik legbefolyásosabb, borritkaságokkal foglalkozó kereskedője dollármilliókat keresett vállalkozása révén. Ritkaságok helyett azonban sokszor hétköznapi, bolti borokat árult, amelyeket vagy újrapalackozott, hamis címkéket használva vagy eredeti, üres palackokról származó címkékkel látott el, írja az AFP-re hivatkozva az abc.net.au.

A vád kiterjed arra az ügyre is, amikor Kurnawian 97, állítása szerint a burgundiai Domaine Ponsot pincészetből származó bort akart eladni egy 2008-as, New York-i aukción. A borok értékét 440.000 és 602.000 dollár közöttire becsülték, az aukciót azonban az utolsó pillanatban leállították: kiderült ugyanis, hogy az egyik üveg palackozási dátumaként 1929. került feltüntetésre, a megjelölt pincészet viszont csak öt évvel később kezdett el borokat palackozni.

Egy másik esetben állítólag két, 2006-os New York-i aukción 10,6 és 24,7 millió dollár értékben adott el hamis borokat, egy vásárló pedig állítólag 12.295 dollárt fizetett neki egy üveg hamis Romanee-Conti-ért.

Kurnawiant postai és elektronikus eszközökkel elkövetett csalással vádolják, amit azonban tagad. Egy 2012-es razzia során viszont ezzel kapcsolatos bizonyítékok tömegét találták nála a Los Angeles egyik külvárosában, Arcadiában található otthonában. A vád szerint Kurnawian otthona egy “hamis borokra specializálódott borlabor” volt, ahol “olcsóbb borokat kevert össze úgy, hogy a végeredmény ritkább és drágább borok ízére hasonlítson.” Ezek után a férfi a drágább italok címkéivel ellátva adta el a palackokat, illetve sokszor eredeti üvegek közé kevert hamis palackokat értékesített, ezáltal kerülve el azt, hogy kiderüljön a hamisítás.

2012 februárjában a férfi állítólag egy Domaine de la Romanee-Conti és Domaine Comte Georges de Vogue-ból álló szállítmányt akart eladni egy londoni aukción 889.750 dollár becsértékkel. Szkeptikusok azonban riasztották az aukciós házat és a tételt törölték az értékesítésből. A következő hónapban le is tartóztatták, az FBI pedig a hamisításhoz használt üres üvegeket, címkéket, dugókat és más eszközöket talált nála – mindent, kivéve az eredeti borokat.