A Microsoft a londoni rendőrség új, Szellemi Tulajdonvédelmi Egységét (PIPCU) kereste meg azzal, hogy hamisított szoftverek eladásának gyanúja merült föl Humberside-ban. A rendőrség ennek eredményeként hamisított termékkulcsra, Windows installációs lemezek és aktiváló kulcsot tartalmazó kártyák eladóira bukkant, tájékoztat a securingindustry.com portálja.

A kiber-bűnözésnek sok formája van, kezdve a jogsértő szoftverek előállításától és eladásától odáig, hogy valaki pénzt, személyes információkat vagy egyenesen személyazonosságot lop a személyi számítógépekről, az erre kifejlesztett programok segítségével”, mondta az eset kapcsán a Microsoft Digitális Bűnözés Elleni Csoportjának jogi képviselője.

A rendőrségi akcióban elfogott gyanúsítottak közül egyet szabadon bocsátottak, a többi gyanúsított viszont csak óvadék ellenében távozhatott. Nagy mennyiségű hamis árut foglaltak le ezen felül egy Barton-upon-Humber-beli házban, valamint két másik ingatlanban számítástechnikai eszközök, dokumentáció és egyébtárgyak is lefoglalásra kerültek.

A Microsoft internetes jogsértések és digitális bűnözés elleni csoportjának európai és a közel-keleti részlegének vezetője korábban már elmondta, hogy a jogsértők egyre okosabbak: a fizikai adathordozók használatáról (lemezekről) kezdenek áttérni a letöltésre, a jogsértő szoftverek eladásainak során pedig bonyolultabb spam-technikákat alkalmaznak. Hozzátette azt is, hogy a jogsértő szoftverek 45 százalékát interneten terjesztik, 21 százalékuknak kereskedelme pedig utcai árusoknál és hasonló helyeken zajlik.

A jogsértő szoftverek nem csak a Microsoftnak okozhatnak kárt: a felhasználók is ki vannak téve a kártékony programok okozta veszélyeknek – becslések szerint 2013-ban minden harmadik, PC-re installált jogsértő szoftver hasonló programokkal fertőzött.

A Microsoft úgy próbál fellépni a probléma ellen, hogy szorosabb kapcsolatot alakít ki a gyártásban résztvevő partnereivel és a hatóságokkal, valamint a közvéleményt is figyelmezteti a veszélyekre.

[/fusion_builder_column][/fusion_builder_row][/fusion_builder_container]