A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hatáskörébe tartozó közlekedési szakképesítéseket érintő Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntőjének idén Kecskemét adott helyet.

Ez a verseny a legrangosabb a közlekedési szakmacsoportokat illetően. A verseny döntőjébe több mint 80 diák jutott be. A diákok meghallgathatták a Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdon-védelmi Szakmai Egyesülete (JAF) által szervezett szerzői jogi előadást, majd utána egy szellemi tulajdonról szóló kvízt töltöttek ki.

A JAF és a Magyar Autóklub mellett a legtöbb pontszámot elért 8 diákot a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület  is díjazta. A HENT díjat adott az országos versenyen legjobban teljesítő iskola, a Fáy András szakközépiskola csapatának is. A testület a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által kiadott Szerzői jogi tankönyv mellett értékes könyvutalvánnyal segítette a diákok további ismeretszerzési lehetőségeit.

A verseny és ezen túl a díjakat átadók célja, hogy ezen diákok, mint a felnövekvő műszaki generáció képviselői, minél fiatalabb korban megismerhessék, hogy a 21. században mennyire értékes és fontos a szellemi tulajdon, és annak védelme. Így tudatosulhat bennük, hogy létezik a műszaki területen is szellemi tulajdon, amit óvni kell mind egyéni, mind társadalmi érdekek mentén.

A Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola az ünnepélyes eredményhirdetést és díjátadó ünnepséget a kecskeméti Három Gúnár rendezvényházban tartotta április 25-én.