Különösen Dubajban érezhető ez a hatás: az első negyedévben 65 esetben foglaltak le hamisítványokat a vámosok, míg tavaly ugyanekkor ez a szám csak 59 volt, írja a thenational.ae. Emellett a lefoglalt áruk értéke is majdnem megháromszorozódott. A lefoglalások magasabb száma betudható annak is, hogy a hatóságok egyre fejlettebb rendszereket alkalmaznak a csempészáruk felkutatására.

Az ipar képviselőinek többsége azonban elismeri, hogy a hamis termékek piaca növekszik, bár a pontos mérete nem ismert. Egy ENSZ-becslés szerint a hamisítványok kereskedelme a világkereskedelem 2 százalékáért felelős 250 milliárd dollár értékben.

“Dubaj a nemzetközi cégek egyik központja és a keletről nyugatra, valamint a nyugatról keletre tartó konténerek fontos állomása is, ezért a felmérések eredményei itt a gyakorlatban is láthatók”, magyarázta Omar Shteiwi, a Márkatulajdonosok Védelmi Csoportjának elnöke. A szervezet 2005-ben jött létre, hogy a szellemi tulajdont védve és keményebb törvényekért harcolva védje a régióban működő nemzetközi és helyi cégek érdekeit.

A márkák tulajdonosainak több okból is van félnivalójuk. Először is, a hamisítványok csökkentik a piaci részesedésüket, emellett azonban egészségügyi és biztonsági kockázatot is jelentenek.

Az Egyesült Arab Emirátusok vezetése tisztában van azzal, hogy az ország csak akkor lehet globális kereskedelmi központ, ha szembeszáll a hamisítókkal. Sok nemzetközi cég települ ide és sokuk úgy látja, hogy az itteni törvények nem sújtják elég szigorú büntetéssel a hamisítókat. Az ország ezért keményebben készül fellépni a hamisítók ellen: márciusban a Szövetségi Nemzeti Tanács egy új hamisításellenes törvény tervezetét mutatta be. Ennek értelmében 15 millió forintnyi dirhammal is sújthatják majd a hamis termékekkel kereskedőket és a büntetés négyszer ennyi is lehet, ha valakit hamis gyógyszerrel vagy élelmiszerrel kapcsolatos cselekményen kapnak. Ezen kívül az elkövetőkre 2 év börtön is kiszabható lesz A jelenlegi, 1979-es törvény szerint a börtönbüntetés 3 év is lehet, de pénzbüntetés felső határa mindössze 600 ezer forintnyi dirham.

Egy másik, védjegyhamisítással kapcsolatos törvény maximum egy évnyi börtönt és minimum 300,000 forintnyi büntetést ír elő. Az új törvény értelmében a hatóságok be is zárhatják a hamis termékekkel kereskedők raktárait és visszavonhatják a visszaesők kereskedelmi engedélyét.

Egy másik változtatás előírja, hogy a hamis árukat meg kell semmisíteni. Eddig ugyanis a hatóságok visszaküldhették a származási országukba ezeket és emiatt lehetséges volt más piacokon értékesíteni azokat.

Az ügyvédek azonban figyelmeztetnek: az Emirátusokban bevezetett keményebb szabályok miatt a bűnözők az arab világ más országai felé fordulhatnak. Nem lehet megbecsülni, hogy a tágabb térségben mekkora méreteket ölt a hamisítás és az illegális kereskedelem, de elfogadott nézet, hogy itt is növekedés volt tapasztalható az elmúlt évek politikai instabilitása miatt.