Az említett bűncselekmények között ott szerepelnek például a hamisítással és autókkal, motorokkal kapcsolatosak, írja honlapján az Interpol.

“A Ducati csapata büszkén hozza el a Turn Back Crime (“Szorítsd vissza a bűnözést”) kampányt a versenypályákra, bevonva így lelkes szurkolók százezreit. Reméljük, hogy az Interpol és a Ducati által közösen vallott értékek, az integritás, a motiváció és az elkötelezettség minél több embert bátorít majd arra, hogy csatlakozzon a csapathoz a bűnözés visszaszorításában”, mondta Paolo Ciabatti, a Ducati Corse sportigazgatója.

A támogatás jeleként a Turn Back Crime logót elhelyezték a Ducati versenyzőinek, Andrea Doviziosonak és Cal Crutchlownak, valamint a Pramac csapatánál versenyző Andra Iannone-nak a motorjain a verseny idejére.

“Az Interpol rendkívül izgatott, hogy együtt harcolhat a Ducatival a bűnözés visszaszorításáért és örömmel látjuk, hogy csatlakoznak a kampányunkhoz, ezzel figyelmet és elkötelezettséget generálva és bátorítva a cselekvésre is. A Ducati támogatásával a kampány teljes gázzal száguldhat előre, egyben azt az üzenetet is megerősítve, hogy együtt megfékezhetjük a bűnözést”, nyilatkozta Roraima A. Andriani, a Turn Back Crime kampány vezetője.

A hamis autó- és motoralkatrészek komoly veszélyt jelentenek a fogyasztók biztonságára, a Turn Back Crime pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy különböző szektorok hogyan dolgozhatnak együtt az ezekre adott válaszlépéseken. A hamis alkatrészek piaca világszinten 3600 milliárd dolláros üzlet, a leggyakrabban hamisított alkatrészek pedig a féksaruk, a fékbetétek, a levegő összekötő csövek és a gyújtógyertyák. Ezek a hamisítványok pedig sokszor rossz minőségűek és tisztán látható, hogy milyen kockázatot jelentenek. A hamis fékek már nem egy súlyos, ha nem halálos balesetért voltak felelősek.

Minden évben autók, luxusautók, motorok és más járművek ezreit lopják el szervezett bűnözői csoportok, ez pedig a világ minden táján érezteti a hatását. Egy példaértékű, a bűnüldöző szervezetek és a járműgyártók közötti együttműködés keretében az Interpol INVEX-projektje azon dolgozik, hogy új utakat találjon a lopott járművek és hamis alkatrészek megtalálására.

A Ducati a legutóbbi, nemzetközileg ismert név, amelyik támogatja a Turn Back Crime kampányt, miután csatlakozott már az akcióhoz a filmsztár Jackie Chan, valamint az FC Barcelona csapatkapitánya, a négyszeres aranylabdás Lionel Messi is.

A kampány, amelyet már bemutattak Ban Ki Mun ENSZ-elnöknek és Ferenc pápának is, azon dolgozik, hogy a jövőben felhívja a figyelmet a bűnözés olyan területeire is, mint a sporttal kapcsolatos bűnügyek, a kiberbűnözés és a környezet kárára elkövetett cselekmények.

A kampányhoz az alábbi linkeken lehet csatlakozni:

Honlap: www.turnbackcrime.com  Facebook: www.facebook.com/turnback.crime

Twitter:  https://twitter.com/TurnBackCrime Instagram: http://instagram.com/turnbackcrime