“Elmentünk néhány kiállításra és szóba elegyedtünk a kereskedőkkel, akik hamisítványokat árultak. Az ilyen típusú magánbeszélgetések pedig mindig értékes bizonyítékot jelentenek a bűnözők kézrekerítéséhez”, idézi a texashomepage.com Tom Brady postai nyomozót.

A nyomozók akciója egy olyan bandára csapott le, amely eddig több mint tízmillió dollárnyi kárt okozott a gyanútlan műkedvelőknek.

“Eredeti, aláírással ellátott, limitált példányszámú nyomatként hirdették a hamisítványokat. Egy limitált példányszámú, aláírt print pedig maga a megtestesült álom egy műgyűjtőnek”, magyarázta Brady.

Néhány károsult 50.000 dollárt is kifizetett egyetlen műért.

Brady szerint a meglepetés akkor érte a vásárlókat, amikor ők is tovább akarták adni a képeket. Ekkor szembesültek csak vele, hogy nem azt kapták, amit szerettek volna. Több panasz is érkezett ezek után a vásárlóktól, a nyomozók pedig szakértők bevonásával megtalálták a hamis képek forrását.

“Ez lett az egyik legnagyobb, hamis műkincsek ügyében lefolytatott nyomozásunk, 25 ezernél is több hamis nyomatot foglaltunk le az akció során”, számolt be az eredményekről Brady.

A nyomozók arra figyelmeztetnek mindenkit, hogy nézzen utána a megvásárolni kívánt műkincseknek és kérje el az eredetiséget igazoló okmányokat, valamint kérdezze meg, honnan vette az eladó a képeket. Nem árt feltenni egy pár kérdést, továbbá nem kell megvásárolni valamit csak azért, mert valaki “csak itt, csak ma” akciót emleget.