A mosópor a világ legegyszerűbb dolgának tűnik. Az ember fogja, beletölti a gépbe, és a varázslat megtörténik. Pedig a sok összetevőből álló por vegyületei, azaz a tisztaságért, az illatért,  a szövetek megóvásáért felelős hatóanyagok külön-külön is védjegyoltalom alatt állnak, így csak az gyárthatja, aki kitalálta. A szabadalmak idővel lejárnak, ezért a cégek folyamatosan fejlesztik az oldatokat, porokat, így őrizve meg a piaci pozícióikat. Vannak ugyan nyílt forráskódú, szabadon felhasználható képletek, amelyekkel bárki mosószert gyárthat, de ezek a legritkább esetben kerülnek bolti forgalomba.

És mivel a fejlesztés drága, a mosószer pedig ránézésre csak egy fehér por vagy színes folyadék, az üzletág már régen felkeltette a hamisítók érdeklődését. Noha Európában már találkoztak az ellenőrök olyan illegális laboratóriumokkal, ahol a gyárakból megszerzett tudással igyekeztek olcsón ugyanolyan mosószert előállítani, mint az eredeti, ez a legdrágább és legtöbb szakértelmet igényló módszer, így inkább mással próbálkoznak a csalók.

A legköltséghatékonyabb az, ha az olcsóbb márkát a drágább csomagolásában árulják. Ez azonban egyszerűbb feladatnak hangzik, mint amilyen, a folyékony tisztítószereknél például komoly technikai háttér kell, hogy a márkához társított formájú palackot legyártsák. A műanyag öntőformáját el kell készíteni, ez a legnagyobb költsége a hamisítóknak, magyarázzák a csalókra vadászó NAV-osok.

A zsákos, zacskós mosópornál egyszerűbb a bűnözők dolga: a speciális nejlonok beszerzése után csak rájuk kell nyomtatni a logókat. A tökéletes munka azonban itt is ritka, szabad szemmel is lebuktathatók a hamisítványok.

„A Magyarországon kereskedelmi forgalomba kerülő árukon kell, hogy legyen magyar ismertető. A hamis termékeknél gyakran előfordul, hogy vonalkód ugyan van a címkén, de számsor már nincs alatta” – mondta Sárközi Alexandra alezredes, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője. Mint mondta, az utánzatoknál gyakran vagy két vonalkód van egy címkén, vagy egy sincs. Ilyennel bolti forgalomban nem szabadna találkoznia a fogyasztóknak. Ahogy olyan termékkel sem, amelyiken nem mosásokra lebontva jelölik a tároló űrtartalmát.

„Ha jobban szemügyre vesszük, a címke általában kicsit más színezésű, előfordul, hogy elmosódott, rosszul van felragasztva (például gyűrött a címke) – ezek hivatalos gyártónál nem fordulnak elő” – tette hozzá Sárközi. Mindemellett az ár is árulkodó lehet. Ha egy terméket jóval a drogériákban, üzletekben megszokott ár alatt kínálnak, akkor az jó eséllyel hamis. „Gondoljunk bele, miért érné meg a hivatalos gyártónak, hogy az egyik kereskedőnek 30-40 százalékkal olcsóbban adná el a termékét, mint a másiknak!” – mondta a NAV szóvivője.

Mivel ezzel a hamisítók is tisztában vannak, többnyire nem próbálják meg boltokban árulni terméküket. A leggyakrabban interneten érhetők el  az utánzatok, itt viszont volt már, hogy ismert kuponos oldalakon is felbukkant, de olykor aukciós oldalakon is bele lehet futni.

A hamis mosópor nemcsak azért rossz, mert megkárosítja a gyártókat: éppen olyan kegyetlenül bánik a ruha anyagával is. A legtöbb utánzat tartalmaz egy olcsóbb mosószert, esetleg hozzáadnak valami illatanyagot, de olyan vegyület már nem kerül a csomagba, amely védené a viseletek anyagát. Mivel ezek általában fehér kristályok a porban, jó eséllyel útmaró- vagy konyhasóval pótolják. Rosszabb esetben keresnek valamit, ami színben passzol. Ezért a ruhák anyaga folyamatosan romlik. Ha a mosás után nem is látszik semmi a textilen, a mosógép oldalán vagy a poradagolóban kicsapódik a só. Emellett fontos szempont az, hogy a nem megfelelő vegyületek allergiát és bőrbetegségeket okozhatnak a fogyasztónak.

A NAV idén márciusban egy olyan bandát buktatott le, amely Szlovákiában vett olcsóbb mosóport, amelyet aztán utólag címkékkel látott el. A különböző márkájú mosószer címkéket postán vagy futárszolgálattal juttatták el a viszonteladóknak, akik a flakonokra ragasztották, és máris lényegesen drágábbá tették a silány terméket. Illegális mosószerüzemet számolt fel a NAV Nyíregyházán. A pénzügyőrök egy ellenőrzés során találtak rá a gyártóhelyre, ahol 9000 liter hamis mosószert készítettek. A függöny másik oldalán pedig adták­-vették a portékát. A mosószereken kívül jelentős mennyiségű mosóport, 3000 üres flakont, címkéket, kupakokat, és levonókat találtak.