Egy kaliforniai bírságon csaknem ötmilliárd forintra perlik a magyar állami tulajdonú Tokaj Kereskedőház (TK) Zrt.-t. A társaság állítja elő a tokaji borok 40-50 százalékát. A keresetet egy amerikai-magyar üzletember, Balla Atilla érdekeltségébe tartozó Vinum Tokaj International LLC (VTI) nyújtotta be szeptember 18-án. A kaliforniai bíróság egy nappal később be is fogadta a keresetet – derül ki a VS.hu által megismert iratokból.

A Vinum Tokaj International szerint az állami cég hamis bort adott el, ami anyagi és presztízsveszteséget okozott. A Tokaj Kereskedőház szerint az amerikaiak a magyar cég korábbi vezetésével összejátszva hamisították meg a bort. A két társaság közti vita elmérgesedett, mindkettő feljelentést tett. A Nemzeti Nyomozó Iroda hűtlen kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomoz az ügyben.

A Tokaj Kereskedőház pozícióját rontja, hogy idén májusban a cég hárommilliárd forint értékű borkészletet zárolt, miután épp az amerikai üzlet miatt felmerült, hogy bizonyos palackok nem azt tartalmazzák, ami a címkéjükön van.

A gyanút megerősítette az a belső vizsgálat, amelynek eredményéről október elején számolt be a Népszabadság. Eszerint másfél milliárd forint értékű borkülönlegesség nem hozható forgalomba tokajiként. Élelmiszer-biztonsági kockázatuk nincs, de a palackok nem azt a borkülönlegességet tartalmazzák, mint amelyiket a címkéjük hirdet.

A hamisítást támasztják alá a VS.hu munkatársa által megismert dokumentumok:

  • A Tokaj Kereskedőház Zrt. korábbi főborásza 2012-ben közjegyző előtt arról nyilatkozott, hogy a cég leváltott vezetése arra utasította: hamisítson bort. A volt főborász szerint az Egyesült Államokban kiszállított 250 ezer palack hamis volt.
  • Az új cégvezetés március 1-jén egyebek között az amerikai üzletről is tanácskozott. A jegyzőkönyv szerint többen szóba hozták, problémák vannak az Egyesült Államokba szállított borral. Az új vezetés több alkalommal is kérte, hogy a készletet vizsgálja meg az élelmiszer-biztonsági hivatal, a teszt két esetben is negatív lett.
  • Az állami cég egyik bortechnikusa március 8-án jegyzőkönyvbe mondta, hogy hamis bort küldtek az Egyesült Államokba. A bortechnikus szerint ez nem egyszeri eset volt.
  • Egy 2010. január 12-i származási bizonyítvány úgy könyvelt el 1272 hektolitert 2001-es évjáratú bornak, hogy abból 994 hektoliter valójában rosszabb minőségű, 2009-es évjáratú tétel volt.

A Tokaji Kereskedőház működését közelről ismerő forrás a VS.hu-nak arról beszélt: kétségtelen, hogy hamisítás történt, ezt dokumentumok igazolják. A kérdés az, hogy ez az amerikaiak tudtával történt-e, illetve az állami cég előző vezetése ebben vajon érdekelt volt-e, tudott-e arról. Forrásunk szerint a hamisításba azért foghattak bele, mert az amerikaiak mindenáron az amerikai bormagazin által felmagasztalt terméket akarták, ebből azonban már nem volt elérhető palack Tokajban.