A White Mercury II és a Black Poseidon III akciók során 1500 beavatkozást végeztek el szeptember és október során, melynek eredményeképpen közel 12 millió hamis terméket foglaltak le, köztük autóalkatrészeket, alkoholt, játékokat, ruhákat, cigarettát, kozmetikai termékeket, és háztartási gépeket, áll az Interpol oldalán.

Ukrajnában három illegális gyárat fedeztek fel, az elsőben sportruházatot állítottak elő, a másodikban hamis cementet, a harmadikban pedig alkoholt. Utóbbi helyszínen 15 ezer palackot foglaltak le, valamint 1000 liter vodkát, melynek értéke eléri az 50 ezer eurót is.

Moldovában a tisztviselők megállítottak egy tartályhajót, amelyben 270 ezer karton cigarettát találtak különböző titkos rekeszekben elrejtve. Az akció után az Interpol bíbor figyelmeztetése körbejárt mind a 190 tagországban.

Az Interpol bulgáriai Nemzeti Központi Hivatala is részt vett mindkét akcióban. Iliya Pulov, az Interpol szófiai Nemzeti Központi Hivatalának (NCB) vezetője így nyilatkozott: ”Bulgária részvétele megerősíti elkötelezettségünket, hogy megakadályozzuk az illegális kereskedelmet és a hamisítást, valamint hogy megvédjük a fogyasztók egészségét és biztonságát.”

Az akciókat az Interpol érintett nemzeti központi hivatalai vezették, és a Vámügyi Világszervezet Közép- és Kelet-Európai Regionális Hírszerző Összekötő Hivatala is támogatta, amely biztosította a kapcsolattartást a nemzeti vámhatóságokkal.

A két akciót az Interpol illegális kereskedelemmel és hamisítással foglalkozó programjának égisze alatt hajtották végre. Ez a kezdeményezés nem csak abban segíti a 190 tagország rendőrségeit, hogy célba vegyék a nemzetközi bűnszervezeteket, de abban is, hogy azonosítsák a hamis termékek szállítására használt útvonalakat is, melyeket gyakran használnak kábítószer- és embercsempészetre is.

Az akciók támogatták az Interpol Turn Back Crime kampányát is, amelynek célja, hogy felhívja a közvélemény figyelmét arra, hogy hogyan befolyásolhatják az emberek mindennapi életét a bűncselekmények, a potenciálisan életveszélyes, rossz minőségű hamis termékektől kezdve a szervezett bűnözés hamis termékek vásárlásával történő finanszírozásáig.

A Black Poseidon III-ban részt vevő országok: Fehéroroszország, Bulgária, Magyarország, Litvánia, Lettország, Moldova, Lengyelország, Románia, Szlovákia, Törökország és Ukrajna.

A White Mercury II résztvevő országai: Albánia, Bosznia és Hercegovina, Bulgária, Horvátország, Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság, Montenegró, Szerbia és Szlovénia.