Hivatalosan 2015. március 1-jén álltak fel az egészségügy újjáalakult háttérintézményei. Volt olyan korábbi szervezet, amelynek megnövekedett a súlya és volt, amelyiket „fogyókúrára” fogtak. Ez utóbbiak közé tartozik az eddigi legnagyobb intézet, a GYEMSZI – március 1-től ÁEEK -, amelynek főigazgatója Ónodi-Szűcs Zoltán egy csütörtöki tájékoztatón azt mondta, bár „soványabbak” lettek, de így sokkal jobban tudnak majd koncentrálni a megmaradt kórházfenntartói feladatukra.

A tájékoztatón bemutatkozott még három másik megújult intézet. Így például az önálló szervezetként létrejött Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI), amely a korábbi Országos Gyógyszerészeti Intézet és az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) összeolvadásával alakult meg, de hozzájuk kerültek a tiszti főgyógyszerészek is. Dr. Pozsgay Csilla hangsúlyozta, hogy az Intézménnyel együtt hozzájuk került az étrend-kiegészítők nyilvántartása, és ellenőrzése is. Mivel a korábbi intézettel szemben az OGYÉI-nak hatósági jogosítványai is lesznek, a főigazgató reméli, hogy sokkal hatékonyabban tudják majd ezeket a feladatokat ellátni. Ez a több mint 30 milliárdos terület ugyanis egyelőre alig kontrollált, mivel az OÉTI-nek alapvetően csak ahhoz volt joga, hogy nyilvántartásba vegye az étrend-kiegészítőket. Az új szervezet viszont legalább annyit el szeretne érni, hogy a regisztráció után ne azonnal kerüljenek ki a polcokra ezek a készítmények, hanem legalább 30 nap legyen a megfontolásra.

Kérdésre válaszolva hozzátette: ha majd a jogszabályok lehetővé teszik, szeretnék megbírságolni azokat, akik főleg az interneten olyan étrend-kiegészítőket terjesztenek, amelyek hatása köszönőviszonyban sincsenek az ígértekkel.