Az Európai Unió államaiban az óra – és ékszerhamisításból származó közvetlen kár mintegy 1,9 milliárd eurós összeget ér el évente, amely a teljes szektor forgalmának 13,5%-át teszi ki. A kárt tovább növelik még az adó- és járulékbefizetések elmaradásából származó veszteségek. Ezekkel együtt a teljes kár összege eléri a 3,5 milliárd eurót éves szinten, áll az Európai Unió Belső Piaci Harmonizációs Hivatalának (OHIM) legfrissebb jelentésében. Emellett az óra – és ékszerhamisítás – az egyéb kapcsolódó szektorokra gyakorolt hatásait is figyelembe véve – átlagosan évi 28 500 fő munkahelyének elvesztéséhez vezetett a 2007-től 2012-ig tartó időszakban.

A jelentésből az is kiderül, hogy a hazai óra- és ékszer piac forgalmának 16,9%-a fertőzött hamis termékekkel, ami évi 40,3 milliárd forintnyi kárt jelent. Németh Mónika, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) titkára kifejtette: „Magyarországon sajnos sokan viselnek olyan karórákat és ékszereket, amelyekről nem is gondolnák, hogy hamisak. A bevételkiesés nemcsak komoly makrogazdasági károkkal, hanem munkahelyi elbocsátásokkal is jár. Más iparágakhoz hasonlóan itt is szükség van a magyar hatóságok aktív közreműködése és egységes uniós fellépésre annak érdekében, hogy a hazai fogyasztók egy értékálló cikk megvásárlásakor minden szempontból eredetit vehessenek.”

A térség legfertőzöttebb piaca Görögország, ahol a szektor csaknem negyedét (22,9%) lepik el a hamisított termékek. Ezt követi Olaszország 20,5%-kal, majd a magyar piac az említett 16,9%-kal. Ugyanakkor a hamisított órák és ékszerek az iparági veszteségének kétharmada mindössze négy – az olasz, francia, német és a spanyol – piacon generálódik. A legnagyobb vesztes Olaszország, ahol a kár eléri a 400 millió eurót, ezt követi Franciaország 336 millió euróval, Németország 247 millió euróval, végül Spanyolország 204 millió euróval.

Az említett négy országból került ki a munkanélküliek 58%-a is. A teljes iparágban éves szinten csaknem 15 ezer (közvetetten 28 500) ember lett munkanélküli 2007 és 2012 között: a legtöbb ember Olaszországban vesztette el az állását, ahol évente átlagosan több mint háromezren (3 400 fő) lettek munkanélküliek; a második helyen Németország szerepel 2 200 fővel, a harmadik helyen pedig Spanyolország áll 1500 munkanélkülivel.

Uniós szinten a 268 millió eurós ÁFA-kiesés jelenti a legnagyobb lyukat a hiányzó adóbevételek terén, ezt követi a 135 millió eurós kiesés a társadalombiztosítási járulékösszegből. Végül 45 millió euró adókieséssel számolhatunk a társasági és osztalékadó kapcsán is, mivel a cégek a kisebb nyereségük után kevesebbet fizetnek az államkasszába – derül ki az Európai Unió Belső Piaci Harmonizációs Hivatalának legújabb jelentéséből.