Az államtitkár emlékeztetett arra, a határozott állami fellépést erősíti, hogy tavaly január 1-jétől elrendelhető azoknak a honlapoknak az ideiglenes hozzáférhetetlenné tétele, amelyeken hamis vagy nem engedélyezett gyógyszereket forgalmaznak. Arra hívta fel a figyelmet, hogy az interneten árult hamis gyógyszerek komoly veszélyt jelentenek az emberek egészségére, ezért az ott forgalmazott, egészségre veszélyt jelentő készítmények állami ellenőrzését, a hamis készítmények elleni küzdelmet, a lakosság átlátható, megbízható tájékoztatását kiemelt kormányzati feladatnak tekintik.

Az interneten vásárolt, ellenőrizetlen forrásból származó termékek többféle veszélyt is hordozhatnak. Tartalmazhatnak vényköteles vagy tiltott hatóanyagot, de előfordulhat, hogy olyan anyagot is, amely nem gyógyszerhatóanyag, hanem például veszélyes gyomirtó. Míg az engedéllyel rendelkező ellátónál vásárolt gyógyszer esetén a gyártó, a nagykereskedő, a gyógyszerész, illetve az orvos vállalja a felelősséget, a törvény megkerülésével megvett gyógyszerek esetében a felelősséget nem lehet megállapítani – mondta.

A kormány háttérintézményének, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetnek (OGYÉI) lehetősége van az adott gyógyszer útját a gyártóhelytől a gyógyszertárig ellenőrizni. Így biztosított a gyógyszerek minősége, hatásossága, biztonságos alkalmazhatósága és a gyártóhelyek megfelelősége. Az intézet felügyeli továbbá a gyógyszer-nagykereskedők tevékenységét és a kiskereskedelmi gyógyszerforgalmazást is.

Utalt arra, hogy a gyógyszerbiztonságot erősíti egy múlt év végén megjelent uniós jogszabály is, amelynek alapján a gyártónak minden vényköteles terméket biztonsági elemmel kell majd ellátnia, ennek segítségével dobozonként lesz nyomon követhető a gyógyszer a gyártástól a gyógyszertári, kórházi kiadásig.

A határozott állami fellépést erősíti továbbá, hogy egy rendszeresen frissített lista is elérhető ezekről a hamis vagy nem engedélyezett gyógyszerekről, készítményekről. A listán a készítmények neve és hatóanyaga mellett szerepel az is, hogy miért veszélyes az adott termék megvásárlása az illegális csatornákon.

Rétvári Bence elmondta továbbá, hogy az étrend-kiegészítők forgalmazásának ellenőrzését is kiemelt feladatnak tekintik évek óta. Ha a termék nem felel meg a jogszabályoknak vagy a használata kockázatos, akkor az OGYÉI megtilthatja a készítmény forgalmazását, beszüntetheti az adott honlapot, letilthat hirdetéseket, bírságot szabhat ki. Arra hívta fel a figyelmet, hogy az engedély nélküli gyógyszerforgalmazás szabálysértésnek minősül, a hamis, hamisított vagy Magyarországon nem engedélyezett gyógyszerek forgalmazása bűncselekmény, amely három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Hangsúlyoza: a kormány célja a betegbiztonság megerősítése. Fontosnak mondta, hogy a betegek hiteles információk alapján tudják felmérni, hogy mekkora kockázattal jár a törvénytelen termékek használata.

Az államtitkár szerint az egyén is felelős a saját egészségéért, és az egészségtudatos magatartás része az is, hogy csak megbízható forrásból, a háziorvostól, a szakorvostól, a létrejött egészségfejlesztési irodákban tájékozódjanak az egészségmegőrzéssel, betegségmegelőzéssel kapcsolatos ismeretekről. Jelezte, az érdeklődők az OGYÉI honlapján hozzájuthatnak a szükséges információkhoz.