Súlyos egészségkárosító hatásuk lehet a hamisított parfümöknek, mivel az ismeretlen eredetű és ellenőrizetlen forrásból származó folyadékok akár súlyos allergiás reakciókat is okozhatnak a fogyasztónak, hiszen azok a gyártás során nem voltak kitéve laboratóriumi teszteléseknek.

Az Európai Unió Szellemi Tulajdon Hivatalának (EUIPO) egyik korábbi jelentéséből kiderült, hogy az EU-ban lefoglalt hamis parfümök és kozmetikai termékek 52%-a Törökországból származott, értékük 26,1 millió eurót tett ki 2013-ban.

„A hamis termékek legjelentősebb értékesítési csatornája az internet, mivel a vásárlók számára nagyon vonzóak a non-stop elérhető, alacsony árakat feltüntető és rendkívül igényesen kialakított online felületek, amelyek komoly riválisai a jogtulajdonosok legális oldalainak” – jelentette ki Németh Mónika, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) titkára. Hozzátette: húsvét lévén fontos hangsúlyoznunk, az illegális online kereskedelem mellett az utcán és piacokon is előfordulhat, hogy hamis parfümöt ajánlanak, ezért érdemes gyanakodni, ha a termék ára és csomagolása eltér a megszokott minőségtől.

Jogi úton is nehéz fellépni a hamisítók ellen, mivel ehhez több különféle joghatóság együttes akciója szükséges, valamint a hamisítók weboldalaik blokkolása esetén akár már egy éjszaka alatt is képesek egy új holnapot előállítani.

Legyünk tehát óvatosak akár interneten, akár utcán, vagy más, nem megfelelő forrásból származó parfümmel locsolkodunk – nehogy az ellenkező hatást érjük el.

https://www.ecc.fi/globalassets/ecc/ajankohtaista/julkaisut/counterfeiting-2017.pdf