Egyértelművé kell tenni mindenki számára, hogy a szellemi alkotások értéket képviselnek, ezért a használatukért fizetni kell, fogalmazott a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős államtitkára.

Hornung Ágnes a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára hangsúlyozta, a szellemi tulajdon védelmének komoly szerepe van az újítások és a találmányok hasznosításában.

– A szellemi tulajdon védelme több oldalról is támogatja a magyar gazdasági növekedést. Magyarországnak tehát olyan szabadalmi politikát kell követnie, amely segíti a hazai szellemi tulajdon hasznosulását.

A termékhamisítás miatt a magyar gazdaság évente 230 milliárd forint bevételtől esik el, ami 11 ezer munkahelyet érint, mondta a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület főtitkára. Németh Mónika emlékeztetett, a fogyasztóknak azért is kell különösen figyelniük a termékek eredetiségére, mert a hamisítottaknak az egészségre is káros hatásai lehetnek például internetről vásárolt gyógyszerek esetében.

– Mindig vizsgáljuk meg, hogy például az adott gyártó egy olyan terméket gyárt-e. Gyanakodjunk akkor is, hogyha az adott gyártó honlapján nem található meg az a termék. Gyanakodjunk akkor is, hogyha nagyon olcsó az az áru, amit megvennénk, vagy szemmel láthatóan nagyon rossz a minősége.

Leginkább a kisebb cégek létét veszélyezteti a termékhamisítás, ezért nekik is körültekintően kell felépíteniük a saját szellemi tulajdon stratégiájukat, hangsúlyozta Németh Mónika. Ugyanakkor tavaly csaknem 17%-kal növekedett a védjegybejelentések száma, leginkább a kereskedelmi és gépjárműjavításhoz kapcsolódó vállalkozásoktól, közölte a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület.