„A gyereknap kapcsán nagyon fontos felhívnunk a figyelmet arra, hogy a hamisított játékok nemcsak több milliárdos kárt okoznak a hazai gazdaságnak, de sok esetben életveszélyt is jelentenek a gyermekeink számára, mivel azokat rossz minőségű anyagokból gyártják és az összeszerelésük sem megfelelő. A könnyen leváló alkatrészek és játékdarabok pedig akár fulladáshoz is vezethetnek az egy-két éves kisbabáknál, hiszen ők bármikor lenyelhetik a kisebb méretű játékokatjelentette ki Németh Mónika, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) titkára. Hozzátette: leginkább az utcán és a piacokon fordulhatnak elő a hamis termékek, de az illegális online kereskedelem ugyancsak jelentős forgalmat generált az utóbbi években, ezért nagyon fontos a szülők tudatos fogyasztói hozzáállása.

A Szellemi Tulajdon Európai Hivatal (EUIPO) egyik korábbi jelentéséből egyébként kiderült, hogy éves szinten csaknem másfél milliárd eurónyi adóbevételtől esik el az EU a hamisított babák, akcióhősök, állatfigurák, játékhangszerek, elektronikus játékok, szerencsejátékok, kirakós- és kártyajátékok, valamint társasjátékok miatt. Az elmúlt években a hazánkat érő kár évente átlagosan 3,3 milliárd forintra volt tehető.

Szakértők azt is hangsúlyozzák, hogy amennyiben figyelembe vesszük a hamisítások más szektorokra gyakorolt hatását is, akkor már egy jóval magasabb, összesen mintegy 2,3 milliárd eurós uniós veszteséggel számolhatunk, ami közvetve 13 ezer munkanélkülit és további 370 millió eurós adóbevétel-kiesést jelent, vagyis a hamis játékok által okozott károk más területeken is éreztetik hatásukat.   

 „A játékokat sok esetben azok segítségével gyártják, akiknek valójában játszania kéne ezekkel a termékekkel, vagyis a gyerekmunka ezen a területen is súlyos problémát jelent – tette hozzá a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület titkára.

 Korábbi kutatásokból az is kiderült, hogy az EU 28 tagállamában a szektor teljes forgalma egyébként csaknem 11 milliárd euróra tehető, ami hozzávetőleg 50 ezer ember foglalkoztatását jelenti. Az iparág legmeghatározóbb szereplője az elmúlt években Németország (40%) volt, több mint egymilliárd eurós export értékkel.

hamis játékok

hamis játékok