Legálisan is lehet sportolni, testet építeni.

HENT interjú Vári Tamás testépítővel:

VT

Mióta foglalkozik testépítéssel?

5 éves korom óta sportolok. 16 évig versenyszerűen úsztam. Mivel az egész életem végigkísérte a sport, azt abbahagyni nem akartam, ezért elkezdtem konditerembe járni, majd az edzegetésből szerelem, késöbb életforma lett! Ennek már 11 éve.

– Milyen tapasztalatai vannak, gyakran szembesül azzal, hogy az emberek – akár egészségre káros anyagokkal is – gyors eredményt akarnak elérni?

Tekintettel arra, hogy ezekről a szerekről Magyarországon nem megfelelő a tájékoztatás, ráadásúl tiltott szerekről is beszélünk, meggondolatlanul, tájékozatlanul próbálnak ki olyan gyógyszereket, amelyek eredményessége és hatása szájhagyomány útján terjedt el. Köztudott az, hogy az emberek türelmetlenek szeretnének gyorsan komolyabb munka nélkül elérni olyan fizukumot, amelyet 5-10 éves sport múlttal rendelkező nők és férfiak értek el.

– Mit tanácsol, mire kell vigyáznunk az ilyen szerek beszerzésénél?

Ne szerezze be sehonnan!! Ezeket a szereket nem orvosi körülmények között készítik, tartalmuk és hatásuk megkérdőjelezhető!

– Milyen káros következményei lehetnek, ha valaki ilyet használ?

A nem megfelelő használat vese, máj, keringési, mentális zavarokat okozhat, azaz teljesen felboríthatja a szervezet optimális működését.

– Ön már próbálkozott ezzel?

Fiatal korában az ember sokmindent ki akar próbálni, de idővel rá kell jönni arra, hogy komolyabb eredményt csak igazán kemény munkával lehet elérni, ami természetesen sok időt is vesz igénybe.

Mit gondol, felismerhető-e az izomzat, a kinézet alapján az, hogy valaki tiltott szerekkel növeszti az izmait? Van különbség?

Minden ember teste és annak funkciói maximalizáva vannak. Gondolok itt nőkre és férfiakra egyaránt. Ahhoz, hogy ezt a maximumot ki tudják tolni, a saját önerő nem éppen elegendő. Ezáltal, ha egy testépítő nőre vagy férfira nézünk, aki jóval nagyobb méretekkel rendelkezik mint egy átlag ember, gondolhatunk arra hogy valami kiegészítőt használhat.

– Mit üzen a riport olvasóinak?

A tájékozottság és a felvilágosultság az élet minden területén hasznunkra válhat, ezért ne féljünk kérdezni. A jó fizikum és egészség eléréséhez kemény munka és kitartás is szükséges.