Alapítványba szerveződött az egészségügy, a gyógyszerkutatás és a gyógyszerágazat huszonegy elismert személyisége, akiknek küldetése és hivatása az egészségügy, s ráadásul mindannyian hölgyek. Idén éppen nőnapon jelent meg a 21 Nő az egészségügyért kiadvány, amely bemutatja életútjukat, a hatalmas munkát, amivel eredményeiket, elismeréseiket elérték az élet különböző területén.

A 21 Nő az egészségügyért kiadvány a Hungaropharma tisztelgése, az egészségügyben dolgozó Hölgyek teljesítménye előtt:


Van közöttük ugyanis dékán, gyógyszerész, kórházi főigazgató, kutató és rendőr is. Az újságírói ötlet nyomán született kötet a Hungaropharma Zrt. támogatásával készült, s az alapítvánnyá szerveződést is a gyógyszernagykereskedő cég segítette. „A Hungaropharma Zrt. híd és egyben pillér az egészségügyben. Közvetlen szakmai kapcsolatot tartunk fenn és információáramlást biztosítunk a gyártók és a patikák valamint a kórházak között. A biztonságos gyógyszerellátáson túl küldetésünknek tartjuk az egészségtudatosságra való nevelést – amelyre valljuk be, a magyar lakosságnak rendkívül nagy szüksége van, tekintettel a megtapasztalható drámai ismerethiányra. Éppen ezért, örömmel támogatunk minden olyan kezdeményezést, amellyel pozitív példákat tehetünk ismertté az egészségügyből” – fogalmazott dr. Feller Antal, a Hungaro pharma Zrt. vezérigazgatója a kiadvány megjelenésekor.
A kötet bemutatásával nem halt el a „szerveződés”, ugyanis már akkor érződött, hogy folytatásra vár a kezdeményezés, majd meg is fogalmazódott a maradjunk együtt igénye a 21 hölgyben. A kötet kiadását követően november 23-án jelentették be a „21 Nő az Egészségügyért Alapítvány” létrejöttét.
A 21 hölgy egy közös nyilatkozatban adott hangot véleményének: „Meggyőződésünk, hogy a hazai és nemzetközi egészségügyről szerzett ismereteink, gyakorlati tapasztalataink, vezetői rutinunk, valamint az együttműködésben rejlő erő nagy fontossággal bír, amikor ezt a komplex tudást az edukáció révén szeretnénk hasznossá tenni. A szemlélet kialakítása már az óvodákban kezdődik, s tart életünk végéig.” – olvasható a hölgyek nyilatkozatában. A Hungaro pharma Zrt. teljes mértékben egyetértett a nyilatkozatban megfogalmazott célokkal, további támogatásáról biztosította a csapatot, majd dr. Feller Antal vezérigazgató kezdeményezte a 21 Nő az Egészségügyért Alapítvány megalapítását. A vezérigazgató hiszi és vallja, hogy a tudás hatalom, s ennek a tudtásnak a megosztása nemcsak feladatuk, hanem kötelességük is. Az egészség megőrzésének hétköznapjaink részévé kell válnia.
A 21 Nő az Egészségügyért Alapítvány célja, hogy pozitív példák segítségével, az iskolákon és a gyógyszertárakon keresztül megszólítsa, tájékoztassa, nevelje a lehető legszélesebb közönséget. A 21 neves szakember támogat tehát minden olyan edukációs programot, amely hiteles, szakszerű, és az adott célcsoportot az igényeinek megfelelő eszközökkel kívánja elérni. A 21 Nő az Egészségügyért Alapítvány kurátorai: Beke Zsuzsa, Béres Klára, Nagy Anikó, Pozsgay Csilla és Szökő Éva.
Szökő Éva, az alapítvány elnökeként hangsúlyozta: „Rendkívül fontosnak tartom, hogy az egészségnevelés megkapja azt a figyelmet, amire láthatóan nagy szükség van Magyarországon. Személy szerint, és az alapítvány elnökeként is azt érzem, erre több energiát kell fordítanunk és meg kell találnunk, hogy az a sok-sok kiváló egészségprogram, ami egyébként már működik az országban, hogyan jut el a lakossághoz, a tanintézményekbe. Természetesen tisztában kell lennünk azzal, hogy a változtatás sokszereplős, hosszú időt igénylő folyamat, és az alapítvány ennek kíván elkötelezett, aktív részese lenni.”

Az alapítvány létrejöttének bejelentésével egy időben hat, a fentiek szellemében futó programot ismert el a szervezet:

1. HENT – a gyógyszerhamisítás ellen, a munkacsoport gondozásában elkészültek olyan hiánypótló, érthető és érdekes oktatási anyagok, amelyek segítségével egyrészt a pedagógus felvilágosító foglalkozást vagy osztályfőnöki órát tud tartani erről a speciális témáról, másrészt a diákok könnyen elsajátíthatják az ismereteket.

2. Okosdoboz – iskola a digitális térben: 6 600 elérhető feladat, kognitív játékok, egészségnevelés témájú videók alsós és felső diákoknak. A honlap fejlesztői a kezdetektől fontosnak tartották, hogy a kerettanterven túlmutató tartalmak is elérhetők legyenek. A csapat hisz abban, hogy nemcsak a tantárgyi ismeretek, hanem a gondolkodási képességek fejlesztése is fontos az iskolai előmenetelhez.

3. KórházSuli – a tartósabb ideig kórházba kerülő gyerekeknek a gyógyulás mellett kihívást jelent, hogy lépést tudjanak tartani az iskolai tananyaggal – ehhez nyújt segítséget a program.

4. GYERE ® – Gyermekek Egészsége Program – egy nemzetközi modell hazai adaptációja, amelynek célja a gyermekkori elhízás visszaszorítása a szülők, az iskola, a helyi egészségügy és általában az egész település közösségének a segítségével.

5. Mérföldkövek – ezzel a címmel hozta létre a Hungaropharma Zrt. azt a projektjét, amelyben a vele partnerségi kapcsolatban álló gyógyszertárak bevonásával két civil szervezet misszióját is támogatja. A két mérföldkő az emberi élet két szakaszához kötődik, a születéshez és az élet alkonyához.

6. Interaktív tanórák a gyógyszer tárakról – minden korosztály számára elérhetővé tenni alapinformációkat a projekt küldetése. Létrejött egy tananyag a patikai munkáról, a gyógyszerekről, s ezt már közel fél ezer diák hallgatta meg.

             

21 Nő az egészségügyért

Beke Zsuzsa – Kormányzati kapcsolatok és kommunikációs vezető, Richter Gedeon Nyrt. – „Hálás vagyok a Richternek, és személy szerint a főnökömnek, hogy sosem kellett választanom a munkám és az anyaságom között.”

Béres Klára – Kommunikációs igazgató, Béres Gyógyszergyár – „Sikeres magyar vállalkozóként szeretnék jelen lenni a globalizálódó világban is.”

Bittner Nóra – Klinikai pharmakológus, onkológus, Országos Onkológiai Intézet – „Sokan eljutunk a racionalitás határáig, ahol kénytelenek vagyunk megállni.”

Csákó Ibolya – Gyógyszerész, rendőr alezredes, Országos Rendőr-főkapitányság – „Magyarországon a legális láncban még nem fordult elő hamis gyógyszer.”

Duha Gabriella – Nyugalmazott igazgatósági elnök, PHOENIX Pharma – „Azért vannak a nehézségek, hogy megoldjuk őket.”

Füzesi Judit – Kereskedelmi és marketing vezérigazgató-helyettes, Hungaropharma Zrt. – „Ahol nincsenek démonok, onnan elköltöznek az angyalok is.”

Hohmann Judit – Dékán, Szegedi Tudományegyetem, Gyógyszerésztudományi kar – „Az is nagy dolog, ha az ember meg tudja tartani azt, ami van.”

Ignácz Andrea – Gyógyszerész, Király gyógyszertár, Nagykanizsa – „Mindig van idő egy-két valóban őszinte kíváncsi kérdésre.”

Ilku Lívia – Igazgató, Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége – „Fontosnak tartom, hogy legyen párbeszéd a vitás felek között.”

Illés Zsuzsa – Igazgató, Generikus Gyógyszergyártók és Forgalmazók Magyarországi Érdekvédelmi Egyesülete – „Megállás nélkül lök előre a tudásszomj.”

Jakab Zsuzsanna – Európai Regionális Igazgató, Egészségügyi Világszervezet – „Ahol nyitottság van, ott előre kell menni.”

Kaizer Zsuzsa – Orvos-gyógyszerész, Szeged –„A gyógyítás olyan, mint a narkotikum, nehéz leszokni róla.”

Kondorosi Éva – Széchenyi-díjas biokémikus, az Európai Kutatási Tanács alelnöke – „Kutatásaink valódi szenzációnak számítottak tudományos szakmai körökben.”

Higyisán Ilona – Főgyógyszerész, BajcsyZsilinszky Kórház és Rendelőintézet – „A gyógyszerész a költségvetésben is segít a kórháznak, hiszen ő az, aki naprakészen tudja, hogy melyik terápia a leggazdaságosabb.”

Lenkefi Ida – Belkereskedelmi Igazgató, Egis Gyógyszergyár –„Én akkor röpülök jól, ha szembefúj a szél.”

Nagy Anikó – Főigazgató főorvos, Heim Pál Gyermekkórház –„Lehet, hogy egy kicsit megelőzte a korát ez a gazdálkodási vágy.”

Némethi Erika – Igazgató, Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete –„Ha a hazai egészségügyre nézek, sok építeni valót látok magam előtt.”

Pozsgay Csilla – Főigazgató, Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet – „Nem tartom magam autoriter vezetőnek, mindennél jobban hiszek a dialógusban, az együttműködésben.”

Szökő Éva – Elnök, Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság –„Öndefinícióm szerint egyetemi tanár és házvezetőnő vagyok.”

Zelkó Romána – Dékán, Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi kar – „Ezt is lehet középszerűen csinálni, de elhivatottság, szenvedély nélkül nem sok értelme van.”

Zolnay Kriszta – Vezérigazgató, Richter Gedeon UK –„Amit innovációnak nevez, az számomra az én belső rendem.”

Forrás: Orvosok Lapja –  2017.12.30. –  46,47. oldal – Szerző Sándor Judit

További információ a témával kapcsolatban:  http://www.nokazegeszsegugyert.hu/