Világszerte egyre nagyobb méreteket ölt a gyógyszerhamisítás. Egy amerikai felmérés szerint az interneten megvásárolható termékeknek csupán 0.5 százaléka eredeti gyógyszer, azaz az online megrendelt gyógyszerek többsége hamis termék, amely akár életveszélyes is lehet. A szakemberek szerint a hamisítók ellen csak az összehangolt, nemzetközi fellépés lehet hatásos. 2017 őszén a X. PANGEA akcióban 123 országban összesen 25 millió hamis tablettát foglaltak le. Ennek során Magyarországon több mint 100 ezer darab, összesen 160 millió forint értékű gyógyszert találtak. A résztvevő hatóságok egy kisfilmet készítettek az akcióról. -Azért is nagy üzlet a hamisítás, mert a legális gyógyszerkifejlesztés 10-15 év és még legalább két év, amíg megszerzik a forgalmazáshoz szükséges összes engedélyt. Ehhez nem számítjuk hozzá azt az időt, amit az alapkutatásokra fordítanak. A szegedi egyetem Gyógyszerésztudományi Karán több ilyen vizsgálat is folyik. Az egyik ilyen kutatás például mérhetővé tenné a stresszt. Az ötlet alapja, hogy szoros kapcsolat van az agy és a bélrendszer között. Ezért a szakemberek egy úgynevezett elektromiográfiás eszközzel mérik az emésztőszervi simaizomzat aktivitását. Jelenleg patkányokon kísérleteznek, de az eszközt hamarosan a klinikumban is tesztelhetik.

A teljes műsor az alábbi linken nézhető meg:

https://www.youtube.com/watch?v=WyJg4OcBXv8&index=