Amikor a „gengszter” kapja a HENT díját

A reprezentatív felmérésben ezer embert kérdeztek meg, s a szakemberek megnyugtató eredményként könyvelték el, hogy a válaszadók 95 százaléka a patikát tartja a legmegbízhatóbb helynek gyógyszerei beszerzéséhez, ismertette az eredményeket dr. Ilku Lívia, a HENT Gyógyszerhamisítás elleni munkacsoport vezetője. Azt is inkább pozitívumként értékelték a hamisítás ellen küzdő szakemberek, hogy a magyarok negyven százaléka szerint kockázatos az internetes gyógyszervásárlás. A későbbiekben ezzel kapcsolatban dr. Fittler András, a Pécsi Tudományegyetem általános és oktatási dékánhelyettese megjegyezte: egyrészt különbséget kell tenni a legális internetes patikai kereskedelem és az illegális forgalmazás között, másrészt fel kell készülni a növekvő online beszerzési igényre, hiszen egyre szélesedik azok köre, akik számos fogyasztási cikket már interneten vásárolnak. Mint Ilku Lívia elmondta, a patikák is felismerték az igényt, ugyanis két évvel ezelőtti kutatásukhoz képet majdnem háromszorosára emelkedett az online patikák száma (2019-ben 271). A legális online patikák logóval rendelkeznek, amely linkként az OGYÉI honlapjára irányítja a látogatót. A gyógyszerhatóság honlapján lehet ellenőrizni, hogy a patika valóban legális-e, van-e engedélye. Tehát a jelszó még mindig: keresd a logót!

Kevésbé adott bizakodásra okot az, hogy többek között kiderült: nem engedélyezett weboldalakon vagy ismerősön, rokonon keresztül a megkérdezettek több mint 10 százaléka jut hozzá patikaszerhez. Az utóbbi inkább a kis közösségekre jellemző, s az alapján döntik el a gyógyszer fogyasztását, hogy például a szomszédasszonynak is használt. Az arány azonban megduplázódott 2016-hoz képest, akkor csak hat százalék számolt be ilyen beszerzésről, míg most 12 százalék. Veszélyes módon a megkérdezettek öt százaléka maga állapítja meg, mi a baja, és ehhez keres a neten gyógyszert. Érdekes asszimetriára is rávilágított a kutatás: míg a kevésbé iskolázottak jobban félnek az netes vásárlástól, addig a tanultabbak úgy vélik, ők maguk el tudják dönteni, mire van szükségük. Szintén érdekesnek bizonyult, hogy megkérdezettek valamivel több mint harmada tudta csak azt, hogy az online patikában vényköteles gyógyszert nem lehet kiváltani.

A netes tranzakcióval kapcsolatos bizalmatlanság leginkább a hamis gyógyszertől való félelemben nyilvánul meg: 52 százalék szerint fennáll a veszélye annak, hogy hamis termékhez juthatunk, 49 százalék pedig attól tart, hogy a kezelésre nem a megfelelő készítményt választaná, és csak rontana az egészségi állapotán, míg tíz százalék szerint kockázati tényezőként nevezte meg, hogy nincs szakszerű tájékoztatás a patikabeli vásárlással szemben. A megkérdezettek közül van, aki fél, hogy megbüntetik, ha kiderülne, illegálisan jutott a termékhez, s ezért inkább eltitkolná az orvos előtt, sőt, olyan válasz is született, miszerint inkább nem is fordulna orvoshoz. Mint Ilku Lívia leszögezte, éppen mindennek az ellenkezőjét kell tenni.

Az uniós szabályozásnak megfelelő biztonsági elemek beépítése a csomagolásba (szerializáció) fokozza a gyógyszerellátás biztonságát, tette hozzá dr. Szentiványi Mátyás, az OGYÉI főigazgatója, aki szerint a februárban indult rendszer használatával az uniós élvonalban vagyunk, s hogy stabilizáció jellemzi a mostani helyzetet.

Szó esett arról is, hogy nemzetközi szinten és Magyarországon is szép sikerrel zárult a hamis gyógyszerek és étrend-kiegészítők forgalmazása, valamint az engedély nélküli internetes patikák felszámolása ellen indított legnagyobb nemzetközi razzia, a 2018. október 9-16. között lezajlott XI. PANGEA akció. Minden eddiginél jobb eredményt hozott, ugyanis 180 ezer lefoglalt gyógyszerdoboz és 400 tasak volt az eredmény.

 

A rendezvény végén átadták az idei HENT Díjat, amelyet Csiki Olivér Tamás pénzügyőr százados, rendészeti kiemelt szakreferens (Nemzeti Adó- és Vámhivatal) vehetett át a hamisítás elleni fellépés egyik legaktívabb hazai és nemzetközi szintű támogatójaként. A díjátadón elmondták: a szakember közérthetően hívja fel a figyelmet a szellemi tulajdoni jogsértések és a hamisítás káros hatásaira, ezáltal jelentősen hozzájárul a fogyasztók tudatosságának növeléséhez is. A kitüntetett Csiki fontosnak tartotta megjegyezni, hogy az emberi egészség védelméért dolgozik, s még arra is kapható volt, hogy a gyógyszerhamisításról szóló kisfilmben eljátssza a gengszter szerepét (lásd belső fotónk).