A vásárlók okostelefonjuk segítségével azonosítani tudják majd a terméken elhelyezett kódot, ám ezáltal nem csak azt ellenőrizhetik majd le, hogy valódi-e az adott szeszes ital, hanem tájékoztatást kaphatnak az előállítási folyamatról és a márkával kapcsolatos egyéb fontos és hasznos tudnivalókról. Ezen felül pedig értékes piaci visszajelzéssel szolgálhatnak a vállalat számára.

A Pernod Ricard egyébként számos módon próbál küzdeni a hamisítók ellen. Egyfelől folyamatosan figyelik a piacot, hol bukkannak fel hamisítványok, másfelől pedig a termékek külső megjelenésének megújítása által is igyekeznek megnehezíteni a hamisítók dolgát. A cég közelmúltban például olyan különleges kivitelezésű üvegeket rendszeresített a Ricard és az Absolut Elyx italok esetében, amelyeket a speciális 3D-s gyártástechnológiának köszönhetően sokkal nehezebb lemásolni.

A társaság már korábban is hallatott magáról a hamisítás elleni harcban, amikor egy mérföldkőnek számító, 2011-es pert nyert meg, amelyben a kínai bíróság négy évi börtönbüntetésre és nagy összegű kártérítés megfizetésére kötelezett egy férfit Chivas Regal és a Royal Salute italok ipari mértékű hamisításáért.