A szellemitulajdon-jogok megsértése komoly veszélyt jelent az uniós kkv-ra nézve

2023. február 2.

Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO), a Szellemi Tulajdonjogok Megsértésének Európai Megfigyelőközpontja (European Observatory on Infringements of Intellectual Property Rights) és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) közös jelentése szerint a szellemitulajdon-jogok megsértése komoly kockázatot jelent a kkv-k jövedelmezősége és túlélése szempontjából. „A hamisítványok tiltott kereskedelmének kockázatai a kis- és középvállalkozások számára” címmel 2023. január 31-én közzétett jelentés rámutatott arra, hogy azoknak a kkv-knak, amelyek szellemitulajdon-jogát megsértik, az 5 éven túli túlélési esélye 34 százalékkal csökken. Ez különösen a szabadalmak ellen irányuló bitorlással érintett és az olyan független kkv-k esetében jellemző, amelyek nem részei nagy cégcsoportnak. A jelentés szerint a kínai áruk a messze legelterjedtebb forrásai a kkv-k szellemitulajdon-jogát sértő hamisítványoknak – ezek az online értékesítéshez kapcsolódó lefoglalások 85 százalékát, az offline értékesítések globális lefoglalásainak 51 százalékát teszik ki.

A hamisítók által leggyakrabban megcélzott termékek az elektronikai cikkek (a lefoglalások 30  százaléka), a ruházati cikkek (18 százalék), az illatszerek és a kozmetikumok (10 százalék), és továbbra is a játékok (szintén 10 százalék). Ezek ráadásul a legtöbb esetben nem megfelelő minőségű, a fogyasztó számára gyakran egészségügyi és biztonsági fenyegetést jelentő áruk. Ami a felhasználás módját illeti, a jelentés rámutat arra is, hogy az EU határain lefoglalt, a kkv-k szellemi tulajdonjogát sértő hamis termékek körülbelül felét online vásárolták meg. A hamisítványok ellen a vállalkozások azzal tudnak a leghatékonyabban védekezni, ha minél több oltalommal bástyázzák körbe termékeiket, szolgáltatásaikat. Mindez segíthet nekik a jogérvényesítésben, vagyis fellépni a hamis terméket forgalmazók, terjesztők ellen. Szerencsére az oltalmak megszerzése ma már egyre egyszerűbb folyamat: a magyar kkv-k például ingyen vehetik igénybe az IP Scan-szolgáltatást, amellyel megtudhatják, milyen oltalmakat érdemes szerezniük, az uniós KKV-alap támogatással pedig kedvezményesen juthatnak hozzá például védjegy-, formatervezésiminta-oltalomhoz vagy szabadalomhoz.

Háttér A hamisított áruk tiltott kereskedelme

SAJTÓKÖZLEMÉNY SAJTÓKÖZLEMÉNY — A hazai Z-generáció is csatlakozhat a hamisítás elleni fellépéshez

2022. június 8.

Magyarországon leginkább a fiatalabb korosztály vásárol hamisítványokat a Tárki 2021-es, reprezentatív kutatása szerint. A 15 és 24 év közötti európai fiataloknak pedig több mint fele (52 százalék) nyilatkozott úgy, hogy az elmúlt évben legalább egy hamisított terméket vásárolt – szándékosan vagy véletlenül – az interneten, egyharmaduk (33 százalék) pedig azt is megosztotta, hogy illegális forrásból jutott digitális tartalomhoz. A helyzetre reagálva a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) a Hamisítás Elleni Világnap alkalmából „Az eredeti az igazi!” kreatív pályázat keretében vonja be a 16-25 éves középiskolásokat és egyetemistákat az illegális forrásból származó termékek elleni küzdelembe.

Sem az iskolai végzettség, sem a vevők neme nincs hatással a hamisítványok vásárlására, azonban a kor és a lakóhely már számít. A járvány után készült felmérés megerősítette, hogy a fiatalok 37 százaléka szándékosan vásárolt egy vagy több hamisított terméket, ami jelentős növekedés a korábbi eredményekhez képest (14 százalék). Magyarországon a fiatalok 37 százaléka szándékosan vásárolt hamis terméket, 17 százalékuk pedig tudatosan jutott jogsértő, „kalóz” tartalmakhoz – emeli ki az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának idei felmérése.

Pedig az eredeti termékek vásárlása biztonságos, értékálló és garanciális, miközben támogatja a magyar gazdaságot és csökkenti a szervezett bűnözést. Ezt erősíti meg a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) és a TÁRKI 2021-es kutatása is, amelynek alapján a magyar lakosság jelentős többsége (64 százaléka) szerint hosszabb távon jobban megéri eredeti árucikkeket vásárolni, mint hamisat. Ennek ellenére szinte minden hatodik ember (15 százalék) beszerzett valamilyen hamisított terméket, ezek közül a legnépszerűbbek a márkás ruhák (17 százalék), az illatszerek (6 százalék), az illegálisan letöltött programok (6 százalék) és gyógyszerek (2 százalék). A tanulmány adatai alapján azonban optimizmusra ad okot, hogy a tipikusan márkahű és eredetiségpárti vevők többségét is a fiatalok adják (58 százalék).

A

SAJTÓKÖZLEMÉNY Kerüld el a balesetet, vásárolj eredeti biciklit! – A vizsgált hamis termékek 97 százaléka balesetveszélyes

2022. május 3.

Magyarországon a lakosság több mint kétharmada kerékpározik, túlnyomó többségük saját biciklivel jár. Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) tanulmánya szerint a 2010–2017 közötti időszakban történt 191 hamis termék bejelentést vizsgáló elemzés alapján a vizsgált hamis termékek 97 százaléka súlyos baleseti kockázatot rejt. A Giro d’Italia verseny apropóján a hamis kerékpárok és alkatrészek veszélyeire és az eredeti termékek fontosságára hívja fel a figyelmet a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT), az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az erről szóló kampányban.

A hamis termékek az élet minden területén jelen vannak, legyen szó ruházati cikkekről, illatszerekről, járműalkatrészekről vagy éppen kerékpárokról. Egy márkás bicikli költséges befektetés, ezzel szemben egy hamisítvány olcsó megoldásnak tűnhet. Aki feltűnően alacsony árú alternatívát keres, könnyen belefuthat egy hamis termékbe.

„Ha biztosra szeretnénk menni, forduljunk a hivatalos márkakereskedőkhöz. A legtöbb cég esetében a forgalmazó partnerek fel vannak sorolva a márka hivatalos weboldalán. Ha pedig online vásárolnánk, érdemes megnézni a honlap impresszum adatait, minél kevesebb az információ arról, hogy ki működteti az oldalt, annál gyanúsabb. Ha kizárólag e-mail címet és postafiókot találunk, akkor érdemesebb egy másik oldalt keresni. Az ilyen esetekben ugyanis nem csak a vásárló jár rosszul a silány minőség miatt, hanem sérül a védjegy tulajdonosának hírneve és gazdasági kárt is szenved” – javasolja Dr. Fulajtár Zsófia ügyvéd, a HENT jogérvényesítési munkacsoportjának vezetője.

A silány minőségű, hamis termékek könnyen tönkremennek, így végeredményben jóval költségesebbek, mint az értékálló eredetiek. A hamis biciklik és alkatrészek ráadásul komoly bajt okozhatnak: könnyen válhatunk balesetek részeseivé miattuk. „Az elmúlt három évben közel 3 ezer kerékpáros baleset történt országszerte. Bár a hamisítványokat gyakran nem könnyű felismerni, az ilyen esetek megelőzéséhez

KAMPÁNY A BIZTONSÁGOS KERÉKPÁRHASZNÁLATÉRT Hajts az eredetire!

2022. május 3.

A Giro d’Italia nemzetközi kerékpáros körverseny magyarországi, május 6-i indulásának apropóján  a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal és az Országos Rendőr-főkapitánysággal közösen elindítottuk a Hajts az eredetire! című kampányunkat, amellyel szeretnénk felhívni a figyelmet az eredeti biciklik és alkatrészek vásárlásának előnyeire és a hamis termékek hátrányaira és veszélyeire, ezzel is ösztönzöve a minőségi termékek használatát.

„Ha biztosra szeretnénk menni, forduljunk a hivatalos márkakereskedőkhöz. A legtöbb cég esetében a forgalmazó partnerek fel vannak sorolva a márka hivatalos weboldalán. Ha pedig online vásárolnánk, érdemes megnézni a honlap impresszum adatait, minél kevesebb az információ arról, hogy ki működteti az oldalt annál gyanúsabb. Ha kizárólag email címet és postafiókot találunk akkor érdemesebb egy másik oldalt keresni. Az ilyen esetekben ugyanis nem csak a vásárló jár rosszul a silány minőség miatt, hanem a védjegy tulajdonosának sérül a hírneve és gazdasági kárt is szenved.” – Dr. Fulajtár Zsófia ügyvéd, a HENT jogérvényesítési munkacsoport vezetője.

Európai átlagban 2010 és 2017 között piacra került, hamisított termékek 16%-a okozott balesetveszélyt mechanikai hiba miatt.

„Az elmúlt  három évben közel 3000 kerékpáros baleset történt országszerte. Bár a hamisítványokat gyakran nem könnyű felismerni, az ilyen esetek megelőzéséhez hozzátartozik a minőségi termékválasztás.” – Gál Kristóf, r. alezredes.

2019 és 2021 között évente közel 3000 kerékpáros baleset történt országszerte, amelyek közül évente átlagosan 29 halálos kimenetelű volt. A balesetek száma az elmúlt három évben szerencsére folyamatosan csökken.

Legyen az illatszer, ruházati cikk, gyerekjáték, gépjármű- vagy kerékpáralkatrész, ma már gyakorlatilag mindent hamisítanak. Az utánzatok jellemzően olcsón, az eredeti termék árának töredékéért megvásárolhatók, viszont ugyanazt

Hamarosan becsengetnek!

2021. augusztus 17.

Szülőként gyakran szembesülünk iskolakezdés előtt azzal, hogy a gyerekeink mindent kinőttek a nyáron és elég gyorsan ráébredünk arra is, hogy nem olcsó dolog az iskolakezdés. Ilyenkor nagy kísértést jelenthetnek az olcsóbbnak tűnő hamisítványok, amelyek azonban hosszú távon drágábbak lehetnek, hiszen rosszabb minőségűek, előbb tönkre mehetnek, nem beszélve arról,  hogy az egészséget is károsíthatják a nem megfelelő alapanyagokból készült ruhák, cipők.

Mire figyeljünk, hogy megelőzzük a kellemetlen meglepetéseket?

  • Az első fontos körülmény a termék ára, hiszen a hamis termékek általában jóval olcsóbbak, mint az eredeti márkás termékek.
  • Az árusítási hely is árulkodó lehet, eredeti termékeket ritkán árulnak félreeső helyen lévő, rossz állapotú raktárakban, piacokon, utcai árusok vagy házaló kereskedők.
  • megmunkálás, kivitelezés látható minőségi problémái (pl. elmosódott feliratok, az ismerttől eltérő színárnyalatok használata, helyesírási hibák, címkék, doboz, csomagolás, azonosítók hiányosságai, érezhetően rossz minőségű alapanyag, a varratok, minta hibái) is segítenek annak eldöntésében, hogy valóban eredeti termékkel vagy csak annak silány, illetve olykor „nem is olyan rossz” utánzatával van dolgunk.
  • Vigyázzunk akkor is, ha a csomagoláson ugyan szerepel a szükséges logó, védjegy, azonban a terméken magán már nem, vagy ha a terméket úgy árusítják, hogy hiányzik az eredeti csomagolása.
  • Valamely szokásos tartozék, pl. magyar nyelvű használati útmutató, jótállási jegy hiánya is gyanúra okot adó jel, hasonlóan ahhoz, ha nem tüntetik fel a gyártási helyet vagy származási országot, vagy a kapcsolattartási adatokat (gyártó vagy forgalmazó).

Fontos! Fogyasztóként és szülőként legyünk tudatában annak, hogy minden egyes hamis termék megvásárlásával illegális tevékenységet támogatunk, valamint akár saját és gyermekeink egészségét, biztonságát is veszélyeztetjük!

Még tart a nyár, előttünk egy hosszú hétvége!

2021. augusztus 16.

Az augusztus 20-i ünnepi forgatagban hajlamosak vagyunk megfeledkezni a megfelelő fényvédelemről, pedig még a nyár végén is veszélyt jelenthetnek az erős fénysugarak. Gondoskodni kell a megfelelő fényvédelemről mind a szemünk, mind a bőrünk számára.

Sajnos a napszemüveget, mint sok minden mást, hamisíthatják, ami jelentős mértékben károsíthatja a szemünket, mivel a hamis napszemüvegek esetében lespórolják azokat az anyagokat, amelyek a védelmet biztosítják. Mire figyeljünk, hogy elkerüljük a hamisítványokat?

Az eredeti napszemüvegeken ott a „CE” és az „UV 400” megjelölés, ami biztosíték a megfelelő minőségre. Miután maga a jelzés is hamisítható, ezért figyeljünk a többi jelre is – ezeket kötöttük most csokorba segítségül:

  • a márkás napszemüvegek minőségi anyagból készülnek, ennek meg is van az ára. Ha túl olcsón kínálják, emellett látható hibákkal (foltos lencse, eldolgozatlan keret, bőrt sértő élek) fogjunk gyanút!
  • a jó napszemüveg kiváló minőségű anyagokból készül, amelyeknek súlya van. Ha túl könnyű, letéve nem stabil, elképzelhető, hogy hamisítvánnyal van dolgunk. Ugyanez vonatkozik az orrpárnákra is: ha jól ül a szemüveg az orrunkon, kényelmes, nem csúszik le, kezdhetünk megnyugodni, hogy eredeti termékkel van dolgunk.
  • figyeljünk a logóra! A márkajelzésnek a szemüveg szárán tisztán kell látszania, ha elmosódott, nem megfelelően rögzített vagy a legkisebb mértékben is eltér az eredeti megjelöléstől, ne vegyük meg a szemüveget. Ugyanilyen árulkodó lehet a modellszám és az egyéb jelzések (pl CE, származási hely). Ha ezek a feliratok rosszak, nem kivehetőek, vagy nincsenek is, a termék nagy valószínűséggel hamis.
  • fontos árulkodó jel lehet a csomagolás is. Ha sérült, rossz minőségű, vagy helyesírási hibákat tartalmaz, akkor nem eredeti árut tartunk a kezünkben.

A leírtakon túl ügyeljünk arra, hol és mennyiért vásárolunk napszemüveget. Érdemes igazolt kereskedőktől, ellenőrzött online forrásból beszerezni, és ne dőljünk be a túl olcsó árnak, hiszen a szemünk fényéről van szó!

A hamisítvány már régen nem menő! – 5 ok, amiért nem érdemes megvenni a koppintott designer táskát

2021. március 3.

Nem újdonság, hogy a nagy márkák termékeit lemásolják. Ám az utóbbi években a hamis táskák gyártása már szinte külön iparággá nőtte ki magát, és elképesztő bevételre tesznek szert a tervezői darabokat sokszorosító szervezetek.

Talán még sokan emlékszünk a gagyi, hamisítvány Adidas zoknikra, amelyeken eggyel több csík volt, vagy a Nike edzőcipőre, amin fordítva volt a pipa. Bár az ár általában kedvező volt, a minőséggel kapcsolatos problémák mindig felvetődtek. A rosszul kivitelezett utánzatok lassan kikoptak a köztudatból, és átadták a helyüket a profin előállított replikáknak.

A replikák egy fokkal magasabb szinten helyezkednek el a hamisított termékek skáláján. Míg a rosszul kivitelezett táskák, ruhák esetében előfordul, hogy a dizájn csak nyomokban tartalmazza az eredeti termék kialakítását, addig a replikák szinte megszólalásig hasonlítanak a tervezői kreációkra. Mondhatni, tökéletes hamisítványok, és a rutintalan vásárlókat könnyedén megtévesztik.

A hamisítvány még sohasem volt ennyire népszerű

Manapság a hamis táskák piaca szinte virágzik, és egyre több helyen találkozhatunk a kamu cuccokkal. A tengerparton számos árus kereskedik különféle replikákkal, ám az aluljárókban is szép számmal találkozhatunk Louis Vuitton- és Chanel-retikülökkel. Az utóbbi időben pedig már az internetet is ellepték a koppintások, és a fiatalok körében egész kultusz épült köréjük. Bár az olcsón megvásárolt luxustáska elsőre ártalmatlan csekélységnek tűnhet, a valóságban ez mégsem ennyire egyszerű.

Gyermekmunka és kizsákmányolás

A replika táskákat sokszor gyermekmunkások készítik rossz körülmények között. A kizsákmányolásnak ezt a formáját a legtöbb országban büntetik, bizonyos területeken mégis virágzik a gyermekmunka. Az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatalának jelentéséből kiderült, hogy sokszor a táskákat előállító gyárak, valamint a kereskedők kapcsolatban állnak drog- és fegyvercsempészekkel. Így nagy eséllyel az olcsón megvásárolt kiegészítővel a szervezett bűnözést támogatják a kuncsaftok.

Az átlagos vásárló legtöbbször nem egy bűnbandától veszi meg a terméket, a pénz mégis ezeknél a szervezeteknél landol. A BBC egy

Szilveszterkor is válasszunk józanul!

2019. december 20.

Az évnek ebben a szakaszában több alkoholt fogyasztunk, koccintunk a családdal, barátokkal a karácsonyra és a boldog új évre. Érdemes azonban odafigyelnünk, mit iszunk, hiszen az alkoholhamisítók is résen vannak. Számukra nagy üzlet az adó és egyéb járulékkötelezettségek elkerülésével terjeszteni az illegális szeszfőzdékben előállított italokat. A hamis italok azonban veszélyesek: nem a megfelelő összetétellel és minőségi követelmények szerint készülnek: jobb esetben csak felvizezik, rosszabb esetben egészségre káros metanolt töltenek bele, amely szájszárazságot, szédülést, de vakságot is okozhat. Jöjjön akkor néhány jó tanács, hogy elkerüljétek a potenciálisan veszélyes italokat!

RENDEZVÉNY „Mi a gagyi? Minden, amit a hamisításról tudni érdemes” című előadás a PlayIT Show rendezvényen

2017. november 21.

A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület a Microsoft céggel együtt működve részt vett a november 18-19-én megrendezett Xbox One PlayIT Show rendezvényen, ahol sok érdekes programmal várták a gamereket és az IT-világ szerelmeseit!