A kampány keretében a két műszaki áruházlánc vállalta, hogy az általuk értékesített számítógépek és adathordozóval rendelkező szórakoztató elektronikai termékek garanciajegye mellé minden vásárlónak átadnak egy szellemi tulajdonnal kapcsolatos tájékoztató anyagot. Emellett az áruházak területén kiállított számítógépek mellé is hasonló figyelemfelhívó ismertetőket helyeznek el.

A programot a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület 2008 év végén indította el, hogy felhívja a vásárlók figyelmét a hamisított termékek, többek között a szoftverek és filmek, zeneművek jogsértő másolásának és terjesztésének társadalmi veszélyességére. A programhoz tavaly a MediaMarkt, a Saturn és a PhotoHall áruházláncok csatlakoztak, eddig több százezer ismertetőt osztva szét a vásárlóik között.”

“A kezdeményezést nagyon hasznosnak és támogatónak tartjuk, mivel naponta érezzük, hogy a hamisított termékek és a jogsértő kereskedelmi gyakorlat milyen károkat okoz a nemzetgazdaságnak és a törvényes keretek között működő kereskedőknek” – mondta Kiss Zoltán, az Euronics üzletlánc számítástechnikai üzletág vezetője.

“Úgy gondoljuk, hogy ehhez a pozitív kormányzati kezdeményezéshez csatlakozva magunk is elősegítjük, hogy a vásárlók különbséget tudjanak tenni a törvényes keretek között működő és a jogsértő kereskedelmi gyakorlat között” – nyilatkozta Kenéz Krisztián, a Notebook Store hálózatot üzemeltető ComputerOutlet operatív igazgatója.

A jelen gazdasági nehézségek között sok vásárló számára jelentenek csábítást az olcsó, de hamisított vagy illegális termékek, amelyeknek a piaca sajnos veszélyes mértékben növekszik. Ezért a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület számos tudatosságnövelő kezdeményezéssel igyekszik felhívni a vásárlók figyelmét az ezen termékekben rejlő veszélyekre. Többek között 2009. december 2. és 11. között a Magyar Szabadalmi Hivatal adott otthont annak a kiállításnak, amelyen a Vám- és Pénzügyőrség által lefoglalt hamis árucikkeket állítottak ki, rámutatva az azokban rejlő veszélyekre, káros következményekre.