A rendezvény a „Növekvő kihívások – innovatív megoldások” címet viseli, már a címválasztással is jelezve, hogy a szellemi tulajdonjogok megsértése elleni küzdelem égető és aktuális kérdései szerepelnek napirendjén. Szó lesz többek között az interneten elkövetett jogsértések elleni fellépésről, a technológiai fejlődés jogérvényesítésre gyakorolt hatásáról, a szellemi tulajdonjogok tiszteletben tartását elősegítő környezet megteremtését, javítását illetve fenntarthatóságát segítő kezdeményezésekről, a közvetítő szolgáltatók szerepéről a hamisítás elleni fellépésben, a hamisítás és a nemzetközi bűnözés kapcsolatáról, a fejlődő országok kihívásairól, valamint az önszabályozó mechanizmusok hatékonyságáról a hamisítás elleni küzdelemben. Több mint 100 országból érkeztek kormányzati döntéshozók, jogérvényesítési hatóságok képviselői, valamint iparági szervezetek, jogtulajdonos cégek szakértői, hogy megosszák egymással a hamisítás elleni küzdelemben szerzett tapasztalataikat, stratégiákat.

A kongresszust április 24-én Törökország miniszterelnöke, Recep Tayyip Erdogan nyitotta meg, aki szerint a terrorizmus finanszírozásának egyik jelentős forrását is adó hamisítás globális problémájának kezelése csakis globális megközelítéssel, nemzetközi együttműködéssel valósulhat meg.

A Vám Világszervezet (WCO) főtitkára, Kunio Mikuriya kiemelte, hogy a nemzetközi kereskedelmi tranzakciók tisztaságát és átláthatóságát, valamint az utóbbi évtizedben megsokszorozódott részvevős hamisítási gyártási, terjesztési tevékenységek elleni szigorú fellépést kell garantálni, továbbá nagyobb hangsúlyt kell fektetni a fogyasztók tájékoztatására.

A Szellemi Tulajdon Világszervezetének főigazgatója felhívta a figyelmet a hamisítási jelenség terjedését okozó szociális és gazdasági tényezőkre, mint a szegénység, a szellemitulajdon-védelem kapcsán mutatkozó ambivalens fogyasztói attitűdök, a bűnszervezetek érintettsége és az illegális termékekhez való könnyű hozzáférési lehetőségek, különösen az online környezetben. Álláspontja szerint a szellemi tulajdont érintő jogsértések elleni fellépésekkel végső soron azt kell biztosítani, hogy a szellemitulajdon-védelmi rendszerek betöltsék az innovációt és a kreativitást elősegítő funkciójukat. Az INTERPOL főtitkára, Ronald K. Noble pedig a köz- és a magánszféra összefogásának, együttműködésének további erősítését hangsúlyozta köszöntő beszédében.

A hamisítás elleni küzdelem legnagyobb nemzetközi rendezvényét 2004 óta rendezik meg, a WCO, a WIPO és az INTERPOL mellett a versenyszféra nemzetközi szervezeteinek, a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (ICC) és a Nemzetközi Védjegy Egyesület (INTA) együttműködésével.

A kongresszusról további információ honlapján olvasható:
http://www.ccapcongress.net/.