Az EU vámhatóságainak adatai alapján 2012-ben az árulefoglalási listát a több mint 27 millió darab hamis gyógyszer vezette. A konferencia célja, hogy megerősítse azt a határokon átívelő összefogást, ami a gyógyszerhamisítás elleni küzdelem egyik sarokköve az Európai Unióban.

Az Europollal, a Gyógyszerészeti Biztonsági Intézettel és az Európai Bizottság értékes támogatásával elhatároztuk, hogy támogatást nyújtunk a tagállamoknak a fenyegető probléma elleni küzdelemben, ami egyrészt a fogyasztók és a betegek biztonságát, másrészt a közegészségügyet általánosságban is veszélyezteti – mondta Paul Maier, a Megfigyelőközpont igazgatója. – A Belső Piaci Harmonizációs Hivatalhoz tartozó Szellemi Tulajdoni Jogsértések Európai Megfigyelőközpontjának platformját azért hívtuk életre, hogy az Európai Unió, a nemzetközi jogérvényesítő hatóságok, az iparági szakértők és a nemzeti szabályozással foglalkozó hatóságok között előmozdítsuk az információáramlást és erősítsük az együttműködést. A konferenciát követően stratégiai értékelést is készítünk, ezzel is támogatva a hamisítás elleni küzdelmet és a jogérvényesítési lehetőségeket.

Rob Wainwright, az Europol igazgatója elmondta, hogy a gyógyszerhamisítás a bűnözők számára magas hasznot hoz, , az állampolgárokra nézve azonban kimagaslóan veszélyes következményekkel jár. – Rendkívül fontos, hogy minden érdekelt, a jogérvényesítő hatóságok, a szabályozó hatóságok és az iparág képviselői is üljenek le egy asztalhoz és megosszuk tudásunkat, gördülékenyebbé tegyük a kommunikációt. Együttműködésünk kiváló a Belső Piaci Harmonizációs Hivatallal és a többi uniós szereplővel is, ami az Europolt abban segíti, hogy így még hatékonyabb támogatást tudunk nyújtani a tagállamoknak a gyógyszerhamisítással kapcsolatos bűncselekmények kezelésében és a bűnszervezetek felderítésében.

A június 28-ig tartó konferencián szinte minden európai és nemzetközi, a témában érdekelt hatóság jelen lesz. Megjelenik a Vám Világszervezet, az Európa Tanács, az Európai Bizottság, rendőrségi szervek, vámhatóságok, több egészségügyi és gyógyszerészeti szabályozó hatóság képviselői, iparági képviselők és civil szakemberek is, többek között a Gyógyszerészeti Biztonsági Intézet képviselői is, ami egy, a gyógyszerhamisítás elleni küzdelemben aktív, gyógyszeripari nagyvállalatokat tömörítő non-profit szervezet.

imagen_jcc

Forrás: Szellemi Tulajdoni Jogsértések Európai Megfigyelőközpontjának sajtóközleménye