A felvilágosítás szükségességét hangsúlyozták a közelmúltban, egy Berlinben megrendezett hamisított gyógyszerekkel kapcsolatos konferencián, amelyen a legnagyobb gyártókon kívül ott voltak a német vámszervek, az Interpol, valamint a forgalmazók képviselői is. A rendezvényen Richard Bergström, a Gyógyszergyártók és Érdekvédelmi Szervezeteik Európai Szövetségének főigazgatója azt emelte ki, hogy ha ki akarják szorítani az ellátási láncból a hamis készítményeket, és fel kívánják kutatni a csalókat, akkor a határokon átnyúló rendszereket és eljárásokat kell kialakítani. Úgy fogalmazott: el kell érni, hogy a vevők hosszú távon is kizárólag biztonságos forrásokból jussanak hozzá az orvosságokhoz. A securingpharma megemlíti, hogy az Egészségügyi Világszervezet, a WHO becslése szerint a világhálón minden második gyógyszer hamisított, a kereskedelem mégis egyre emelkedik. A német vámosok ez év első felében 1,4 millió darab tablettát, por alakú szert, illetve ampullát koboztak el, ami 15%-os emelkedést jelent 2012 hasonló időszakához képest.

A konferencián a fogyasztók tájékoztatása, a veszélyekre való felhívásuk is fontos téma volt. Ennek szolgálatában egy videósorozatot is bemutattak, amelyek a hamis gyógyszerek kereskedelmének és következményeinek a különböző szempontjait mutatja be a lakosságnak