Az Interpol honlapján olvasható beszámoló szerint a lefoglalt áruk köre a játékoktól, az elektromos töltőkön, borotvákon és cigarettán át egészen a másolt CD lemezekig, illetve DVD-lejátszókig terjedt, de laptopokat és hamisított Microsoft-programokat is találtak a hatóságok.

Az ellenőrzés érintette Botswanát és Namíbiát is, az akcióban pedig részt vettek mindhárom állam rendőrei, pénzügyőrei, továbbá ügyészei is. Az Interpol tisztviselője az eset kapcsán rámutatott arra, hogy szinte nincs is olyan termék, amelyet ne hamisítanának, majd adnának el a gyanútlan fogyasztóknak. Kiemelte továbbá, hogy fontos az összehangolt munka a rendőrség, a vámhatóságok, az ügyészek, valamint a magánszektor között, ha hatékonyan szembe akarnak szállni a bűnözőkkel.

Azt is hozzátette, hogy a bevetés annyiban is hasznos volt, hogy fény derült azokra a módszerekre is, amelyeket a hamisítók és a hamisítványokkal kereskedők alkalmaznak, nehogy a nyomukra akadjanak a hatóságok, illetve hogy megtévesszék a vevőket. Ilyenek például, hogy az eredetiség igazolására szolgáló jelzést is hamisították és ezeket ragasztották a termékre, többek között a bizonytalan eredetű elektromos töltőkre, amelyeket azután eredetiként adtak el, illetve hogy különböző módokon igyekeztek elfedni, felülragasztani a hamis márkajelzéseket.

A műveletet megelőzően az Interpol az USA Szabadalmi és Védjegyhivatalával (US Patent and Trademark Office) együttműködve háromnapos felkészítő tréninget tartott Gabarone-ban öt afrikai ország hatóságainak, hogy megismertessék velük a legeredményesebb vizsgálati technikákat.