Az Emirátusok Szellemi Tulajdonvédelmi Egyesülete adott otthont a dubaji rendőrség szervezésében megrendezett harmadik Szellemi Tulajdonvédelmi Konferenciának, amelynek keretei között az Interpol illegális termékek-kereskedelemmel és hamisítással foglalkozó szervezeti egységének vezetője elmondta, hogy ez év eleje óta mintegy 39 milliárd forintnak megfelelő értékben foglaltak le hamisított árucikkeket és az ügyekben több mint 6000 személy volt érintett.

Elhangzott, hogy Ajman Emírség rendőrsége volt az, amely talán világszinten a legnagyobb részt vállalta a hamisított termékekkel való kereskedelemmel kapcsolatos  ügyek felgöngyölítéséből. Ez év júniusában például a világ egyik legnagyobb nyomtatópatron fogása fűződik a nevükhöz, amelynek során 17 milliárd forint értékben foglaltak le nyomtatópatronokat és egyéb alkatrészeket.

Dubaj 713 millió forintot kitevő értékű áru lefoglalásával és 168 sikeres akcióval vette ki a részét a január és szeptember közötti lefolytatott akcióból, mondta el a Dubaji Határőrség Vállalati Ügyekért Felelős Részlegének főigazgatója.

A konferencián elhangzott továbbá, hogy Dubaj azért is fontos, mert bár a hamisítványok Kínában készülnek, az áruk világszerte történő terjesztése nagyrészt ezen a jó földrajzi adottságokkal rendelkező városon keresztül történik.

A hamisítás, az illegális termékkereskedelem és a csempészet egyébként mostanra soha nem látott szinteket ért el, amely hatalmas kockázatot jelent mind a társadalomra, mind a világgazdaságra nézve.

[/fusion_builder_column][/fusion_builder_row][/fusion_builder_container]