A UPC-t a hasonló jogsértések kiküszöbölése érdekében egy interneten elkövetett jogsértések elleni védekezési rendszer használatára köteleznék.
A “fokozatos válasz” („graduated response”) névre hallgató, interneten elkövetett jogsértések elleni védekezési rendszer úgy működik, hogy a jogsértő letöltők először figyelmeztetést kapnának, majd az internet kapcsolatukat is letilthatják.
Az e hónap elején indult eljárást a Sony Music Entertainment, a Universal Music és a Warner Music írországi leányvállalata kezdeményezte.
“A UPC sosem nézte el az ilyen jogsértéseket és mindig határozottan lépett fel minden, a hálózatán folyó jogsértőtevékenységgel szemben”, nyilatkozta a UPC szóvivője. “A UPC minden szükséges lépést megtesz a jogi kötelezettségeinek teljesítése érdekében, de konkrét jogszabályi előírás hiányában nem vezet be a fokozatos válaszhoz hasonló rendszert bevezetni.”
A 2013-as évben legtöbb szerzői jogi jogsértést többek között az amerikai énekes-dalszerző, Bruno Mars és a barbadosi énekesnő, Rihanna ellen követték el.