A férfi letartóztatására az Egyesült Államok Bevándorlási és Vámhivatala (ICE), a Belbiztonsági Nyomozóiroda (HSI) és a newark-i FBI iroda közös nyomozása után került sor, írja az ice.gov.

A bírósági dokumentumok és az ott elhangzottak szerint Zheng és vádlott-társai az egyik legnagyobb hamisítványkereskedő szervezetet működtették, amivel az Igazságügyi Minisztérium munkája során valaha találkozott. A vádlottak és tettestársaik konténerek százaiban szállítottak az Egyesült Államokba hamis árukat (főleg táskákat, lábbeliket és parfümöt) Kínából. Ha az áru legális lett volna, összértéke meghaladta volna a 300 millió dollárt.

Zhegnek fontos szerepe volt a pénzmosásban: tettestársaitól pénzt kapott, ezt pedig átirányította a tengerentúlra, további pénzmosás céljából. A nyomozás során Zhenget tettestársai bemutatták a fedett ügynököknek. Az ügynökök pénzt adtak a tettestársaknak, amit állításuk szerint szerencsejátékból és más illegális tevékenységekből szereztek. Zheng ezek után megkapta a pénzt a tettestársaitól. Minden ötvenezer dollár után, amit az ügynökök adtak, Zheng és a többiek körülbelül 42,500 dollárt adtak nekik vissza (átutalás útján, kínai bankokból).

Amikor más tettestársak kaptak mosásra váró pénzt, egyikük értesítette Zhenget, aki értesítette kínai kapcsolatát és átutalta a pénzt Kínába. A pénz aztán (a mosási díj levonása után) átutálással Fudzsianból Kuangcsouba került, ahol felvették azt, és készpénz formájában, egy futárral került Hong Kongba. Innen végül az ügynökök nevére nyitott számlára utalták át a pénzt.

Zhenget a newarki bíróság 46 hónap börtönre ítélte.