Európa egyik legkedveltebb fesztiválján, a Sziget fesztiválon belül a Civil Sziget ad otthont augusztus 13-tól a HENT No kamu! elnevezésű programsátrának. A 100 négyzetméteres nagysátorban számos előadással, performansszal, kvízzel, nyereményjátékkal várják a fesztiválozókat a fesztivál ideje alatt szerdától vasárnapig 12-20 óra között.

A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület partnerei, akik a No kamu! programsátorban is jelen lesznek, a HIPAvilon Magyar Szellemi Tulajdon Ügynökség és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala. A sátor létrejöttét az EU Belső Piaci Harmonizációs Hivatala is támogatta.

A figyelemfelkeltő plakátok és játékok angol nyelven is rendelkezésre állnak majd, a tárlatvezetések, előadások angolul is meghallgathatóak lesznek.

Hamis tárgyak kiállítása

Ma a világon már mindent hamisítanak a napszemüvegtől a mobiltelefonon keresztül az autóabroncsig. A vitrinekben néhány érdekes és meglepő példát tekinthet meg a betérő, sőt, lesznek olyan termékek is, amiket meg lehet fogni, vizsgálni. Vajon egy gyanútlan vásárló könnyűszerrel felismeri, hogy hamisítványt tart a kezében? Miből és hogyan lehet ezt kideríteni? A stáb szívesen válaszol a kérdésekre és leplezi le a tárgyak legtöbbször nem is olyan könnyen felismerhető hamisítványokat.

Ügyességi és tudás alapú játékok

Vajon mennyi idő alatt lehet kirakni a Rubik-kockát? El lehet juttatni a távirányítású léggömböt egyik pontból a másikba? Milyen szellemi tulajdont rejt egy mobiltelefon? Hogyan vizsgálják a vámosok az országba érkező postai csomagokat, hamis tárgyakat keresve bennük?

Fiberszkóp vagy más néven csőgörény, akadályverseny levegőben repülő távirányítható cápával, óriás méretű társasjáték, Rubik-kocka kirakó verseny, szelfi fal, logófelismerő játék – csak pár program azok közül, amikkel a No kamu! sátor várja a fesztiválozókat.

Aki szereti az olyan játékokat, amelyeknél nemcsak a szerencsén, hanem a tudáson is múlik a siker, kipróbálná magát új helyzetekben és interaktív játékokban úgy, hogy közben új dolgokat is tanul, annak a No kamu! programsátorban a helye!

A jól megoldott feladatokért értékes nyeremények járnak, aki pedig már mindent kipróbált és megnyert, a No kamu! szelfi falnál lefotózhatja magát és a facebook-on üzenhet ismerőseinek, mivel töltötte az idejét.

Előadások, performanszok, műhelyek

A programsátorban interaktív előadásokon, performanszokon is részt vehet a fesztiválozó, ahol meghívott vendégek, előadók beszélnek a szellemi tulajdonról, azaz az iparjogvédelemről és a szerzői jogról, sőt, az is ki fog derülni, hogyan lehet valakiből igazi rocksztár.

Nézd a Nőt IP szemüveggel!
Sokféleképpen nézhetünk egy nőt. Mindegy, hogy az utcán, buszon vagy a strandon jön velünk szembe. Szőke, barna, vörös vagy fekete. A kisugárzás és a stílus, ami vonzza a tekintetet. A performansz alatt egy különleges, virtuális szemüveget kap a fesztiválozó, amivel olyan szemmel is megnézhet egy hölgyet, ahogyan addig még soha. Az IP szemüveg elárulja majd, mi bújik meg a dolgok mögött amiket minden nap magára vesz a kalaptól a körömlakkig.
A performansz időpontjai:
augusztus 15. péntek 16.00
augusztus 16. szombat 16.00
augusztus 17. vasárnap 16.00

Kérdezd a Szakit!
Most jött el az idő, hogy rendezd soraidat? Tele vagy ötlettel, melyekkel kezdeni kellene valamit? Van egy fejlesztésed és a haverjaid szerint eladhatnád a piacon? Mindegy, hogy feltaláló, művész vagy innovatív vállalkozó vagy, kérdezd a Szakit, hogy merre és hogyan indulj el! Fedezd fel magadban az eredetit!
A Szaki rendelkezésre áll:
augusztus 15. péntek 16.30
augusztus 16. szombat 16.30
augusztus 17. vasárnap 16.30

Hogyan legyél rocksztár?
Jó a zenéd, de nem tudod, hogyan juttasd el a közönséghez? Nem tudsz eligazodni a szerzői jog útvesztőjében? Szeretnél betekintést nyerni a zeneipar működésébe, a turnészervezésbe, vagy érdekelnek az igénybe vehető hazai és nemzetközi támogatások, pályázatok? Ha ezekre a kérdésekre igen a válaszod, gyere el az öt napon át tartó műhelyünkre!
A műhelyek időpontjai:
minden nap 17.00 órától
Témák:
aug. 13. szerda: Az első lépések: zenekaralapítás. Vendégünk: Vörös András
aug. 14. csütörtök: Zeneipari trendek és szerzői jogok. Vendégünk: dr. Tóth Péter Benjamin
aug. 15. péntek: Kommunikáció és turnészervezés. Vendégünk: Vitáris Iván
aug. 16. szombat: Kiadók vs. online zeneterjesztés. Vendégünk: Bodrogi András
aug. 17. vasárnap: Tehetségkutatók, pályázati lehetőségek, szponzoráció. Vendégünk: Szalai Attila
A részletes programért kattints a műhely facebook eseményére!

Életveszélyben: hamis autóalkatrészek térhódítása
Mi történhet egy balesetnél, ha hamis légzsákot építettek az autóba? Árthat az autók elektronikájának, ha hamis szoftverekkel állítják be? A Magyar Autós Szakmai Szövetség elnökségi tagja Giczy Árpád beszél az autóalkatrész-hamisítás veszélyeiről és a vezetőkre, utasokra gyakorolt félelmetes következményeiről.
Az interaktív beszélgetések időpontjai:
aug.13. szerda: 16:00
aug. 14. csütörtök: 16.00