A 41 éves férfi cége nevében védjegyoltalom alatt álló raklapok javítására kötött szerződést. Ehhez két olyan besütővasat kapott, amit jogszerűen használhatott. A szerszámokat kizárólag javított raklapokhoz tudta használni, mivel azok egy pontot is sütöttek a termékbe, így jelezve a javított jelleget.

A férfi a jó üzlet reményében a hamisításhoz szükséges besütővasakat elkészítette, és megkezdte a nagyüzemi másolást. Amikor a jogtulajdonos képviselője ellenőrzés céljából megjelent a telephelyen, akkor derült fény az illegális tevékenységre.

A nyomozás adatai szerint a lefoglalt termékek a szabvány előírásoknak több szempontból sem felelnek meg, és silány minőségűek voltak. Az is kiderült, hogy a férfi már 2500 raklapra kapott megrendelést, de a vevője természetesen nem tudott arról, hogy hamis áruval fogják kiszolgálni.

A pénzügyi nyomozók a férfit iparjogvédelmi jogok megsértése miatt hallgatták ki gyanúsítottként, mivel a jogtulajdonos engedélye nélkül védjegyoltalom alatt álló termékeket gyártott, s így vagyoni hátrányt okozott. A nyomozás iratait a mai napon küldik meg vádemelési javaslattal a Szarvasi Járási Ügyészségnek.

A jogerős ítéletet követően a NAV a bűncselekményből származó hamis raklapokat eljuttatja a rászorulókhoz. A segélyszervezetek közreműködésével szervezett akciók nyomán kórházak, iskolák, létminimum alatt élő családok fűtési költsége csökkenthető.