Nyitvatartás
A kiállítás szeptember 19-től október 8-ig munkanapokon 10–18 óra között díjmentesen látogatható a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Konferenciatermében (Bp. V., Garibaldi u. 2.).
A kulturális örökség napjai alkalmából szeptember 20-án, szombaton is megtekinthető, 10-20 óra között.
A kiállításról röviden
2014-ben emlékezünk meg Róth Miksa halálának 70. és Thék Endre halálának 95. évfordulójáról. Ez szolgáltatott alkalmat arra, hogy a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalában a „Tudomány Művészet Technika” kiállítássorozat keretében megrendezzék a Róth Miksa, Thék Endre, Jungfer Gyula, a magyar műipar állócsillagai a XIX-XX. század fordulóján című kiállítást.
A kiegyezés utáni robbanásszerű fejlődés, s különösen Budapest viharos gyorsaságú világvárossá válása megnövelte az új köz- és magánépületek létrehozásához kapcsolódó iparművészeti alkotások iránti igényt. A nagyszabású kihívásra kiemelkedő tehetségek adtak választ: a kiállításon szereplő három „műiparos” munkássága szerencsés pillanatban találkozott az igényekkel és egymással is: a kiállítás szervezői a mindössze egy teremnyi bemutatótér keretei között nagy figyelmet szenteltek azokra az épületekre, ahol az alkotók közül legalább kettőnek, esetleg akár mindháromnak a munkásságába bepillanthatunk.
Szerencsére „hőseink” kiváló munkakapcsolatban voltak egymással, ajánlották egymást a megbízóknak, így ilyen épület nem is kevés található hazánkban. Ez az együttműködés mai „iparosainknak” is például szolgálhat. Mindhárom műiparos újító, feltaláló is volt a maga szakterületén. Szabadalmaik leírásai, a hely szelleméhez alkalmazkodva, ugyancsak megtekinthetők a kiállításon. Számos olyan tárgy is látható lesz, amiket eddig még sohasem láthatott a nagyközönség, például Thék Endre lakásának egyes, saját maga által tervezett berendezési tárgyai, Róth Miksa irathagyatékának számos darabja, illetve néhány frissen megmentett tárgy a Jungfer cég gyártmányai közül.
A kiállítás az Iparművészeti Múzeum, a Róth Miksa Emlékház, az orosházi Szántó Kovács János Múzeum, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, az MTA Művészettörténeti Kutatóintézete, az Országgyűlés Hivatala, a Forster Központ, a Magyar Építészeti Múzeum, a nádasdladányi Nádasdy-kastély és két, a Thék családdal kapcsolatban álló magánszemély közreműködésével jöhetett létre.
Rádióműsor a kiállításról
A kiállítás megnyitását megelőző napon 17 órától a közigazgatás rádiójában, a Rádió Orientben, élő adásban beszélgettek a stúdióban a műsor vendégei: Gács János, az SZTNH nyugalmazott Promóciós osztályvezető-helyettese, a kiállítás egyik kurátora és Lovay Zsuzsanna, az Iparművészeti Múzeum Bútorgyűjteményének vezetője, művészettörténész.
Az adás különlegessége, hogy ezúttal az interneten nemcsak hallható, de látható is volt a műsor, a műiparosok által készített néhány belső építészeti remek és bútor fényképét mutatták be a vendégek.
Kattintson és nézze meg az adást!
Facebook-on a kiállítás
A hivatal a különleges kiállításnak facebook oldalt is nyitott, érdemes like-olni és még több háttérinformációt megtudni a három mesterről! Kattintson ide!
A kulturális örökség napjairól
A kulturális örökség napjain 135 magyarországi és 7 határon túli település 329 helyszíne várja sétákkal, épületbemutatásokkal és rendezvényekkel a látogatókat.
L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára a sajtótájékoztatón örömét fejezte ki, hogy csatlakozott a helyszínekhez a Bélyegmúzeum, ahol bélyegkiállításon keresztül mutatják be Ybl Miklós korának építészetét, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, valamint a Nemzeti Kulturális Alap épülete, ahol kiállítás is megtekinthető lesz. Sághi Attila, a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ elnöke kiemelte, hogy a programban olyan helyszínek mutatkoznak be, amelyekre büszkék tulajdonosai, használói és fenntartói, így – bár a rendezvényt a Miniszterelnökség és a Forster Központ szervezi – ez “mégis civil esemény, amely a civilek aktivitása és önkéntes munkája nélkül nem jöhetne létre”.
További részletek a kulturális örökség napjairól itt.