Az elkövetők éveken keresztül rendeltek gyermekágyakat egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei bútorgyártó cégtől. Furcsa módon, hirtelen csökkent a rendelések száma, miközben saját internetes oldalukon továbbra is szerepeltek ezek az áruk.

A gyanú szerint a viszonteladó az oltalom alatt álló babaágyak pontos mását értékesítette több kis- és nagykereskedésében.

A pénzügyi nyomozók Szabolcs és Pest megyében tartottak házkutatásokat, és a könyvelési iratok mellett hamis kiságyakat is lefoglaltak.

Az eddig beszerzett bizonyítékok szerint a hamisítók csaknem 20 millió forint kárt okoztak az eredeti gyártónak.

Az akció során két személyt azonosítottak be a nyomozók, az elkövetői kör teljes feltérképezése még tart. A hamisítványok gyártóira üzletszerűen elkövetett iparjogvédelmi jogok megsértése miatt akár 5 évig terjedő szabadságvesztés büntetés is várhat.