A Nemzeti Adó- és Vámhivatal három esztendeje kezdett nyomozásának adatai szerint az elsőrendű vádlott üzleteiben, illetve telephelyein kilencezernél is több luxusóra-hamisítványt találtak. A lefoglalt hamisítványok az egyik kedvelt olasz márkát utánozták, értékük ötvenmillió forint. A gyanúsított házaspár ellen tavaly jelentős értékű árura elkövetett, versenytárs utánzása miatt emeltek vádat.

A PKKB az indokolásában kifejtette, hogy a próbára bocsátás ugyan joghátránynak számít, de nem büntetés, hanem olyan intézkedés, amellyel a bíróság a büntetés kiszabását próbaidőre elhalasztja. Az ügyész súlyosbításért, pénzbüntetés alkalmazásáért, a védelem felmentésért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.