A termékek legjobb esetben hamisak, legrosszabb esetben az egészségünket is károsíthatják. Bizonyára sokan találkoztak már bevásárlóközpontokban, sőt akár az utcán is olyan fiatalokkal, akik statisztikai felmérés ürügyén ránk akarnak sózni valami pacsulit – egyedi lehetőségként, kivételesen jó áron. Ne dőljünk be a hasonlóknak: általában illegális termékekről van szó, amelyek biztosan nem érnek meg néhány ezer forintot – de akár néhány százat sem.

Dr. Varsányi Péter, a Szombathelyi Közterület-felügyelet igazgatója elmondta, hogy nem ritka Szombathelyen az illegális árusítás. – Több lakossági bejelentést is kaptunk arra vonatkozóan, hogy fiatalok párban járják a Fő teret és parfümöket árulnak. Eredetileg egy promóciós cég bízta meg őket, azonban a bemutatás helyett árusítás történik. Ebben az esetben a Vas Megyei Kormányhivatal és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal eljárást indított a szóban forgó cég ellen.

A pacsulimaffia esete nem egyedi: a nagyobb városokban mindenhol találkozhatunk hasonlóval. Az árusok profin, felépített módon akarják az embereket megrövidíteni. A parfümöket és összetevőiket valószínűleg nem ellenőrizte hatóság, eredetük bizonytalan. Az üvegcsék tartalma akár az egészségünket is károsíthatja.

Cséve Szabolcs pénzügyőr százados elmondása szerint leginkább piacokról vagy külföldről szerzik be a hamis termékeket. – Sok ellenőrzést hajtunk végre, szükség esetén eljárást is indítunk hasonló esetben. A büntetés ilyenkor 5 ezer forinttól akár 80 ezer forintig terjedhet.