Az eredeti termék árának töredékéért lehet kínai másolattermékeket vásárolni. Arra még soha senki nem gondolt, hogy van, akinek ártunk ezzel?

Egy luxusmárka kézitáskája 1100 font, azaz majdnem 430 ezer forint a hivatalos márkakereskedésben, és 20 font, azaz 7800 forint a kínai másolat. A kínaiak lelkiismeret-furdalás és szakmai problémázás nélkül másolják a nyugati elmék találmányait, termékeit. Míg Nyugaton a feltalálókat és dizájnereket régóta védték a szabadalmi törvények, addig Kínában ez viszonylag újdonság. Ezért nincsenek hozzászokva a kínaiak ahhoz, hogy nem lehet csak úgy lekoppintani valamit és hasznot húzni belőle – olvasható a Daily Mail cikkében.

Az Egyesült Királyságban, vagy Amerikában a szabadalmaztatási eljárás során bizonyítanod kell, hogy az általad elismertetni kívánt termék valóban újdonság. Ezután ellenőrzik azt, valóban a te szellemi termékedről van-e szó. Ezzel szemben Kínában maximum annyit ellenőriznek, jól töltötted-e ki a szabadalmi papírokat. Így például egy kínai simán bejegyeztethet egy nyugati autómodellt úgy, mint saját fejlesztését. A kínai cégek pedig ezek után be is perelhetik a nyugati eredeti gyártóját, mintha ő másolta volna a kínait.

Míg tehát a kínaiakat egyáltalán nem zavarja, ha hamisítványt vásárol, addig az európaiakat a legtöbb esetben gyötri a bűntudat. A Szellemi Tulajdoni Jogsértések Európai Megfigyelőközpontjának jelentése szerint az európaiak elismerik a szellemi tulajdon fontosságát, ugyanakkor egyes esetekben annak megsértését is elfogadhatónak tartják. 96 százalékuk úgy véli, a szellemi tulajdon védelme fontos, hiszen az előadóművészek, alkotók és feltalálók támogatásával ösztönzi a fejlődést és a kreativitást. Ugyanakkor 34 százalékuk teljesen elfogadhatónak tartja, hogy utánzat, hamisított termékeket vásároljon, ha azzal spórolhat. Az európaiak 38 százaléka pedig egyenesen tiltakozásból vásárolja ezeket a termékeket: szerintük így inthetnek be a piacvezérelt gazdaságnak.

Egyes aukciós portálok, mint például az eBay szigorú szabályokkal tiltja a nem jogtiszta áruk adás-vételét. Ha valaki az ő oldalukon vesz igazinak hitt hamisítványt, akkor megtérítik a vásárló kárát. Ezek az átveréses esetek. De van, aki direkt a kamukat keresi, hiszen azok jóval olcsóbbak. Hatalmas a kereslet a hamisítványokra, mert sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy megvásárolják az eredetit. A legtöbb cég tehetetlen a hamisításokat illetően.

Leginkább azon cégeknek okoznak kárt a hamisítványok, akik ruházati és bőrtermékeket gyártanak, vagy a számítástechnikai, elektronikai, optikai termékek előállításával foglalkoznak. A gyártással foglalkozó vállalatok több mint negyedének van tudomása arról, hogy termékeit hamisítják. A vállalatok komoly gazdasági károkról számolnak be, 52 százalékuk mégsem tesz semmit annak érdekében, hogy a hamisítást megakadályozza.