A hamis gyógyszerek forgalmazása és az engedély nélküli internetes patikák felszámolása ellen indított eddigi legnagyobb nemzetközi akció, a 2015. június 9-16 között lezajlott VIII PANGEA hadművelet jelentős sikerrel zárult világszerte és Magyarországon is. Az Interpol irányításával és 115 ország 236 hatóságának közreműködésével végrehajtott akció eredményeképpen 81 millió dollár (kb. 22,7 milliárd forint) értékű, összesen 20,7 millió adag hamis gyógyszert foglaltak le; utóbbi már kétszer akkora mennyiséget jelent, mint a 2013-as eredmény. Emellett világszerte 429 nyomozás indult, 156 személyt tartóztattak le, 550 online hirdetést függesztettek fel és 2414 weboldalt kapcsoltak le.

„A PANGEA hadművelet egyik legfontosabb sajátossága, hogy az abban résztvevő hatóságok és nyomozati szervek önkéntesen, mindennapi munkájuk mellett vesznek részt az akciókban, ami azt jelenti, hogy teljesen elkötelezettek a nemzetközi bűnbandák által uralt világméretű gyógyszerhamisítás elleni globális harcban” – mondta el Ilku Lívia a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) gyógyszerhamisítás ellenes munkacsoportjának vezetője.

A nemzetközileg lefoglalt gyógyszerek legnagyobb része vérnyomás-szabályozó, potencianövelő, dagatellenes és táplálkozás-kiegészítő szerek közül került ki. Számos esetben nem csak az összetevőkkel és a hatóanyagokkal kapcsolatban találtak problémákat a hatóságok, hanem a lejárati időket is meghamisították, így egyes országokban ezek a szerek visszakerültek a hivatalos gyógyszerforgalmazási láncba.

Ugyancsak az akció sikereként könyvelhető el, hogy nemzetközi összefogás segítségével két olyan weboldalt is sikerült bezáratni, amelyek egy angol nő halálát is okozó, az illegális webshopokban népszerű DNP nevű (2.4-dinitrifenol) fogyasztószert árusították. A DNP-vel kapcsolatban az Interpol narancsszínű riasztást rendelt el a francia hatóságok kérésére.

Magyarországon az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI), a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) valamint a Rendőrség működött együtt az akció során. A VIII PANGEA hadművelet indulásakor az OGYÉI összegyűjtötte és beazonosította azon weboldalakat, melyek célzottan a hazai vásárlók számára (magyar nyelven) kínáltak gyógyszereket. Az intézet munkatársai próbavásárlásokat végeztek, ezzel párhuzamosan a NAV pedig kiemelt figyelmet fordított az ország területére érkező gyógyszer- és étrend-kiegészítő szállítmányokra.

Az OGYÉI 113 olyan weboldalt azonosított, amelyek vélhetően illegálisan gyógyszereket illetve gyanús étrend-kiegészítőket forgalmaztak. Ebből 90 külföldi, 23 pedig magyarországi szolgáltató által bejegyzett szerverről működött. Az OGYÉI ez utóbbi 23 netes portáloktól rendelt különféle termékeket; 12 szolgáltató, 13 terméket postázott az intézet számára.

Az OGYÉI laboratóriuma által végzett vizsgálatok alapján 8 esetben igazolódott, hogy a termékek forgalmazói hamis gyógyszerkészítményt árultak. A kereskedők három esetben gyógyhatással hirdetett, az OÉTI által regisztrált étrend-kiegészítőt, két esetben pedig nem engedélyezett gyógyszert forgalmaztak.

„Ugyan a PANGEA akció évente egy hétig tart, azonban az OGYÉI a HENT-tel szoros együttműködésben folyamatosan ellenőrzi a gyógyszerek és étrend-kiegészítők forgalmazóit, illetve minden jogi eszközzel fellépnek a hamisítás illetve az illegális gyógyszerforgalmazás ellen” – mondta el Pozsgay Csilla, az OGYÉI főigazgatója.

Azon illegális weboldalak üzemeltetői ellen, amelyek hamisított gyógyszert és étrend-kiegészítőt forgalmaztak az OGYÉI él az illegálisan gyógyszereket árusító weboldalak elérhetetlenné tételét előíró (2015. július 1-től hatályos) jogszabályi lehetőségével, valamint feljelentést tesz az eljárás lefolytatására hatáskörrel rendelkező szervnél az Országos Rendőr-főkapitányságnál (ORFK). Az gyógyhatással hirdetett, az OÉTI által regisztrált étrend-kiegészítőt forgalmazók ügyében pedig megkeresi a piacfelügyeletet ellátó hatóságokat, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hivatalt és az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatot.

Ugyanakkor a hamisítás elleni harcot nehezíti a magyarok hozzáállása: a magyarországi hamisítással kapcsolatos attitűdöket és valós vásárlásokat vizsgálva a HENT éves fogyasztói kutatása szerint 2014-ben a megkérdezettek 23%-a volt nyitott hamis termékek vásárlására. Azonban az attitűdnél valamivel kedvezőbb a valóság, hiszen azoknak az aránya, akik ténylegesen vásároltak is ilyen árut, csak 15%. Mindemellett jelentősen csökkent azonban 2013 óta a válaszadók között azok aránya, akik hamis ruházati cikket vásárolnának: 2014-ben a megkérdezettek több mint fele elutasította ennek lehetőségét, míg 2009-ben még csak minden harmadik válaszadó nyilatkozott így. Több termékcsoportban tovább csökkent a hamis termékek vásárlásának aránya 2014 során: a hamis illatszerek aránya például felére esett vissza.

„Az ipari méretű hamisítások ellen – amelyeket ma már minden területen nemzetközi bűnözői csoportok felügyelnek – csak széleskörű összefogással lehet fellépni, a HENT is a hatóságok és különféle szervezetek közös munkájának révén tudta a fent említett tendenciákat pozitív irányba befolyásolni” – magyarázta dr. Bendzsel Miklós, a HENT elnökhelyettese.

A szakember szerint azonban még a folyamat elején járunk, és mivel a hamisítás konstans probléma Magyarországon, további lépések szükségesek. E folyamat egyik újabb lépcsőjeként a hamisított gyógyszerek jogszerű ellátási láncba való bekerülésének megakadályozására írt alá megállapodást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK), az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI), a Generikus Gyógyszergyártók és Forgalmazók Magyarországi Érdekvédelmi Egyesülete, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége (MAGYOSZ) és a „Védettség” Oltóanyag és Immunbiológiai Termék Gyártók és Forgalmazók Egyesülete.

Emellett a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület a hamisítás elleni világnap alkalmából évente egyszeri alkalommal „HENT Díjat” adományoz. A díj a kimagaslóan eredményes hamisítás elleni fellépést, valamint a kiemelkedő színvonalú, a Testület tevékenységét aktívan támogató munkásság elismerését szolgálja, amelyet az idén dr. Fülöpné dr. Csákó Ibolya az ORFK alezredes kapott.