A Nemzeti Adó- és Vámhivatallal közös akció során egy Bács-Kiskun megyei borászati üzemben vizsgálódtak a hatóság szakemberei. A Nébih tájékoztatása szerint a laboratóriumi tesztek során több mint 8500 liter borról derült ki, hogy hamisítvány, mivel alkoholtartalma – 47 százalék és 71 százalék közötti arányban – nem szőlő eredetű cukorból származott.

A hatóság emberei további több mint 4500 liter borról bizonyították be, hogy közfogyasztásra alkalmatlan. A Nébih a pincészet teljes készletét zárolta, így a nem megfelelő minőségű és hamis borok kereskedelmi forgalomba nem kerülhettek. A Nébih hamisítás, súlyos élelmiszer-higiéniai hiányosságok, valamint a borászati termék előállításához nem engedélyezett anyag tárolása miatt haladéktalanul elrendelte az üzem ideiglenes bezárását. A hamisított borok mennyisége és az elkövetés súlya miatt a Bács-Kiskun megyei üzemmel szemben mintegy 30 millió forint minőségvédelmi bírságot szabott ki a hivatal.

Az elmúlt évek egyik legnagyobb borhamisítási botránya tavaly egy olasz pincészetnél robbant ki. Az olasz hatóságok gyanúja szerint cukrozással hamisították a borokat, és a termékek nyomon követhetőségével is probléma merült fel. A gyanús tételekből a magyar importőrökhöz is jelentős mennyiség jutott, ezért még a nyár elején mintegy 50 ezer hektoliternyi olasz bor zárolását rendelte el a földművelésügyi miniszter.