A 12 ezer órát augusztus elején a beregsurányi határállomáson foglalták le egy kilépésre jelentkező ukrán kisteherautó sofőrjeitől – mondta Soltész József pénzügyőr ezredes, a NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei adó- és vámigazgatóságának helyettes vezetője a megsemmisítés helyén, a térségi hulladékgazdálkodási kft. telepén.

A szállítmányt ugyan bejelentették a jármű sofőrjei, de a pénzügyőrök áruvizsgálatot rendeltek el, és megállapították, hogy az értékesnek látszó karórák hamisítványok. Ezt a gyártó, a védjegytulajdonos is megerősítette, amiknek az órák forgalomba hozásával több mint 680 millió forint kárt okoztak volna a hamisítók. Az ügyben két ukrán férfi ellen indult büntetőeljárás.

Kazsuk Attila, a térségi adó- és vámigazgatóság vezetője hozzátette: az áruhamisítók nemcsak a vásárlókat csapják be, hanem kárt okoznak a legális gyártóknak, továbbá a költségvetésnek is, hiszen az adókat, járulékokat nem fizetik meg. A nyáron egy hamis márkajelzésű ruhákat előállító, jól felszerelt üzemet is lebuktattak a pénzügyőrök Szabolcsban, ahol 5000 eladásra előkészített terméket találtak. Egy másik ellenőrzés során pedig 4000 szintén hamis ruhát foglaltak le a beregsurányi határállomáson.

Suller Attila, a NAV sajtófőnöke az órák megsemmisítésekor – a karórákat teherautó és rakodógép alatt törték össze, majd bedarálták a hulladéklerakó-helyen – arról szólt, hogy az EU országaiban évente több millió eurós kárt okoznak az áruhamisítók.