A 2016 decembere és 2017 márciusa között 61 ország részvételével megszervezett akcióban hazánkat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) képviselte. A magyar szakemberek több mint 47 tonna, valamint további 107 ezer liter terméket vontak ki a forgalomból.

Az EUROPOL és az INTERPOL által koordinált OPSON műveletet 2011-ben szervezték meg először 10 európai ország részvételével. A silány minőségű, hamis élelmiszerek és italok felderítésére fókuszáló akció fontosságát és sikerességét mutatja, hogy lebonyolításában idén már 61 ország működött közre.

Az OPSON VI. eredményeit ismertető budapesti sajtótájékoztatón Czuczor Ákos pénzügyőr alezredes elmondta, hogy az akció sikerességéhez az EKÁER (Elektronikus Közútiáruforgalom-ellenőrző Rendszer) is nagyban hozzájárult. A hatékony fellépés érdekében a NAV felkérésére az EUROPOL egy 3 fős szakértői csoportot is delegált, akik a célzott ellenőrzések végrehajtásában is közreműködtek.

Hazánkban az akció élelmiszerbiztonsági célú vizsgálatait 2012 óta a NÉBIH koordinálja. A terület aktualitását és fontosságát jól érzékelteti, hogy napjainkban az élelmiszerhamisítás – a drogkereskedelem után – a második legjelentősebb feketepiaci tevékenység, ami potenciálisan súlyos egészségügyi kockázatot jelent a gyanútlan vásárlók számára – hívta fel a figyelmet dr. Helik Ferenc, a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatóságának vezetője. A hatóság szakemberei az idei akció során mintegy 104 ezer liter, valamint csaknem 25 tonna élelmiszerbiztonsági szempontból kockázatos terméket vontak ki a forgalomból, amelyek között hamisított méz, lejárt almalé, édesség, alkoholos ital, valamint zöldség-gyümölcs termékek szerepeltek.

A művelet négy hónapja alatt a részt vevő országok érintett szervezetei összesen 9 800 tonna, több mint 26,4 millió liter, valamint 13 millió darab terméket foglaltak le, amelyeknek összértéke mintegy 230 millió euró. A nemzetközi összesítésben nagy mennyiségben szereplő hamisított, illetve veszélyes élelmiszerek között megtalálható az olívaolaj, a különböző alkoholos italok, ásványvizek, de olyan luxuscikkek is, mint például a kaviár.

A NAV és a NÉBIH a magyar lakosság védelme érdekében a jövőben is minden rendelkezésére álló eszközzel küzdeni fog az élelmiszerhamisítás és a feketekereskedelem ellen.

A témával kapcsolatban további információt találnak az alábbi linken:

http://portal.nebih.gov.hu/-/sikeres-egyuttmukodes-az-elelmiszerhamisitas-visszaszoritasaert