Jelentős változásként értékelte a Hivatal életében azt, hogy a felügyeletet a nemzetgazdasági miniszter látja el tavaly év vége óta, a HENT pedig a fejlesztési és innovációtámogatási elnökhelyettes operatív irányítása alá kerül. Ez egyrészt a Testület tevékenységének új megközelítését is jelenti, de emellett az elmúlt időszak jó gyakorlatai is megmaradnak, aminek egyik biztosítéka az, hogy a Testület elnöke továbbra is az Igazságügyi Miniszter maradt. A Testület továbbra is megkapja azt az operatív és anyagi támogatást, amire eddig is támaszkodhatott.

Elmondta továbbá, hogy a Testület tevékenysége azért is fontos többek között, mert a szellemi tulajdonjogokhoz köthető iparágak az EU gazdaságának gerince: a gazdasági összteljesítmény körülbelül 40%-a (4700 milliárd euró), ez a harmadik országokba irányuló export 90%-át teszi ki. A szektor biztosítja az uniós állások mintegy 35%-át, azaz hozzávetőleg 77 millió munkahelyet.

KÉP_IMG_0997

Ezt követően dr. Nemessányi Zoltán helyettes államtitkár dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter, a HENT elnöke távollétében és nevében hangsúlyozta, hogy miniszter úr különösen elégedett a HENT tevékenységével, és tisztán látja azt, hogy a Testület feladatai hiánypótlóak, azokat pedig rendkívül magas színvonalon látja el.

Hiánypótló, hiszen a társadalmi felelősségvállalás, a szellemi tulajdon-védelem területét érintő tudatosság növelése a Testület létrehozása előtt bár nem nem-létező fogalom, de mégis hiánycikk volt Magyarországon; Magas színvonalú, hiszen a HENT számtalan nívós szakmai rendezvény szervezője és előadója, megállapodások kidolgozója és aláírója, nemzetközi tanulmányutak kezdeményezője és résztvevője egyaránt.

A köszöntők után az új tagok kinevezése és bemutatkozása következett.

A HENT új tagjai:

Nemzetgazdasági Minisztérium:

Marczinkó Zoltán István vállalati kapcsolatokért felelős helye

Emberi Erőforrások Minisztériuma:

Simonyi István köznevelési referens (Oktatásért Felelős Államtitkárság)ttes államtitkár

Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság:

Dr. Nagy-István Ildikó titkárságvezető

Nemzeti Adó-és Vámhivatal:

Szabó Károly vámszakmai szakfőigazgató

Országos Rendőr-főkapitányság:

Dr. Töreki Sándor r. dandártábornok, bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes

IMG_1053_ HelyÁlltitkarok

A tavalyi évi beszámoló, az új munkaterv, a további napirendi pontok ismertetése és elfogadása után Kállayné dr. Csik Ildikó felvázolta a jövőbeni elképzeléseket, valamint az új projektekkel kapcsolatos elvárásokat. Arra biztatta a HENT tagjait, hogy ötleteikkel, javaslataikkal támogassák a Testület munkáját, és a jövőben a megszokott lendülettel, még több területen érjünk el közösen sikereket a hamisítás elleni fellépés terén.