A RENAULT Hungária Kft. a mai naptól csatlakozott a JAF tagjaihoz, hogy közösen lépjenek fel a hazai piacot elárasztó, nem egyszer életveszélyes, hamisított járműalkatrészek forgalmazása, valamint az autószervizekben előforduló illegális autódiagnosztikai műszerek és szoftverek használata ellen.

A JAF célja a gépjármű-kereskedelem,- javítás,- karbantartás területén használt, forgalmazott szellemi alkotások, így különösen a szerzői jog által védett művek illetve az iparjog által védett alkotások védelmének elősegítése, a szellemi alkotásokat sértő tevékenységekkel szembeni fellépés hatékonyságának növelése, illetve a jogsértések számának csökkentése, különösen a könyvipar, a szoftveripar, alkatrész, diagnosztikai berendezés, műszer, stb. illetve a gépipar területén, hagyományos és alternatív eszközökkel egyaránt.

Az illegális járműipari és autódiagnosztikai szoftverek elleni küzdelem mellett elkötelezett hazai márkaképviseleteket, autóalkatrész kereskedőket tömörítő egyesülethez immár csatlakozott a 115 éves múltra visszatekintő Renault csoport is, amely a világ 4. legnagyobb autógyártója, és amelynek járműveit 128 országban értékesítik.

Marcell Zalán

forrás: http://markamonitor.hu/piac/A-Renault-is-kuzd-a-hamis-autoalkatreszek-ellen/2233/