fotó forrása: dehir.hu

A szellemi tulajdont érintő jogsértésekre leginkább érzékeny 13 ágazatra vonatkozó veszteségek következtében 434 ezerrel kevesebb munkahely áll rendelkezésre az EU-ban, vagyis a jogszerűen működő gyártók ennyivel termelnek kevesebbet, mint azt a hamisítás hiányában tennék, ezáltal kevesebb munkavállalót is képesek foglalkoztatni. Az EUIPO jelenlegi adatai azt mutatják, hogy a hamis termékek piaci jelenlétének köszönhetően ezeknek az ágazatoknak a közvetlen éves szintű vesztesége eléri a 60 milliárd eurót, amely az eladások 7,5%-ának felel meg.

A hamisítás miatt az ágazatok vesztesége a közvetlen értékesítés tekintetében Magyarországon évi 12,2%, ami csaknem 5 százalékponttal magasabb az uniós átlagnál. Ez nagyjából évi 936 millió euró forgalomkiesést (290 milliárd forint) jelent hazánkra nézve, amelynek eredményeként becslések alapján 9900 munkahely esik ki, derül ki az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának jelentéséből.

A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) és a Tárki 2017-es közös kutatása szerint a válaszadók 15%-a vásárolt az elmúlt egy évben hazánkban valamilyen hamis terméket. A tavalyi eredmények alapján ugyanakkor az is megállapítható, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan továbbra sem egyforma mértékben érdeklődnek a fogyasztók a különböző termékkategóriák iránt. A „legkelendőbb” termék idén is a hamisított márkájú ruha volt 18%-kal, amit a hamis illatszerek, ellenőrizetlen forrásból származó, vagy átcímkézett élelmiszerek és szoftverek követtek 5, illetve 3-3%-kal. A vásárlók csaknem kétharmada (64%) piacon vagy az utcán szerzi be, további egyharmaduk (34%) boltban (is) vásárolja az ilyen termékeket.

A legnagyobb anyagi károkat a gyógyszeripar szenvedi el 443 millió eurós (140 milliárd forint) veszteséggel, ami a szektor 14,1%-át jelenti. Fontos hangsúlyozni, hogy itt a jogszerűtlen forrásból származó és főleg az interneten rendelt gyógyszerek okozzák a károkat. A ruházati termékek és okostelefonok hamisításából származó bevételkiesés ugyancsak jelentős anyagi károkat von maga után: az előbbi szektornak 70, az utóbbinak 29 milliárd forint kárt okoz, de a negyedik helyen szereplő borok és szeszesitalok területén is súlyos, évi 17 milliárd forintnyi kár éri a gazdasági szereplőket. Az EUIPO becslései alapján a ruhaipar és az okostelefon-piac 15-15%-a, míg az alkoholtermékek 10%-a fertőzött hamisítással.

„Az elmúlt években született jelentések és kutatások legfontosabb célja az volt, hogy olyan átfogó és komplex képet nyújtsanak a hamisítás és a kalózkodás Unióra gyakorolt gazdasági és társadalmi hatásairól, valamint olyan információkat adjanak át a szellemi tulajdont érintő jogsértésekről és a fogyasztókra leselkedő veszélyekről, amelyek a politikai döntéshozók és az állampolgárok számára egyértelművé teszik a szellemi tulajdon értékét és az ennek megsértéséből eredő károkat” – jelentette ki Németh Mónika, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület titkára.

Az Európai Szabadalmi Hivatal (EPO) és az EUIPO egy korábbi közös tanulmányában már megállapították, hogy a szellemi tulajdonra épülő iparágak EU-gazdasághoz való teljes hozzájárulása a GDP körülbelül 42%-át és a munkahelyek 28%-át teszi ki (további 10% köszönhető nekik a nem szellemitulajdonjog-intenzív ágazatok foglalkoztatásra gyakorolt közvetett hatása révén).

Az EUIPO és az OECD által 2016-ban elvégzett tanulmány szerint a nemzetközi kereskedelemben 2013-ban elkövetett szellemitulajdonjog-sértések az uniós import mintegy 5%-át, vagyis az évi 85 milliárd eurót is elérhetik. A két évvel ezelőtti tanulmány adatai szerint Hongkongból, Kínából, az Egyesült Arab Emirátusokból és Törökországból érkezik a legtöbb hamis termék az Európai Unió területére.