A Missziónk: a design szlogen köré épülő, 15. alkalommal megrendezett 15 napos fesztivál díszvendége Németország – mondta el Łuszcz Viktor, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a Magyar Formatervezési Tanács elnöke csütörtökön, Budapesten.

A sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a kreatív ipar szereplőinek pontosan ismerniük kell a hagyományokban rejlő erényeket, és meg kell sejteni a jövő trendjeit is, ebben pedig Németország élen jár.

MINDEN EDDIGINÉL TÖBB VIDÉKI HELYSZÍNNEL

Osvárt Judit, a Design Hét Budapest kurátora kiemelte: minden korábbinál több vidéki helyszín csatlakozott a fesztiválhoz, programok várják az érdeklődőket a főváros mellett Sopronban, Győrben, Debrecenben, Pécsett, Veszprémben és a Szentendrei Skanzenben is.

A német designt bemutató programok közül Osvárt Judit kiemelte: a Flashback Photo Studióban a Fresch! című kiállítás kortárs német ipari formatervezési tárgyakat vonultat fel, míg a Bálna Budapestben a német autóipar és a magyar design kapcsolatáról rendeznek kerekasztal-beszélgetést.

MEGNYÍLNAK A MŰHELYEK

A Design Héten a Nyitott Stúdiók program lehetőséget ad a tervezői műhelyekbe való bepillantásra, emellett további kiállítások, sztárdesignerek előadásai, termék- és divatbemutatók, kreatívipari iskolabörze, vásár és szakmai workshopok is várják a közönséget – fűzte hozzá.

A Magyar Formatervezési Díj, valamint az idén 10 éves Design Management Díj idei nyerteseinek és legemelkedőbb pályázóinak munkáit ingyenes kiállítás mutatja be október 19-ig az óbudai Flashback Photo Studióban. Az elismeréseket csütörtök este adják át.

KÉZMŰVESSÉG, EGÉSZSÉGMEGŐRZÉS, KÖZLEKEDÉS

Németh Edit, a Magyar Formatervezési Díj bírálóbizottságának elnökhelyettese hangsúlyozta: idén négy kategóriában mintegy 200 pályázat érkezett. Kimagaslóan erős volt az idei évben a terv és a diák kategória, utóbbiban nagyon sok friss lendületet hordozó alkotás versenyzett.

A 2018-as mezőnyben nagy hangsúlyt kaptak az egészségmegőrzést segítő megoldások, a közlekedési eszközök, valamint a különféle anyagokat ötvöző kézművesség is – emelte ki Németh Edit.

Bauer András, a Design Management Díj bírálóbizottságának elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: az elismeréssel idén is olyan vállalkozásokat és nonprofit szervezeteket díjaztak, amelyek megpróbálják beépíteni a designt, mint koncepciót, filozófiát vagy gyakorlatot saját stratégiájukba.

A rendezvénysorozat védnöke és finanszírozója a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, szervezője a Magyar Formatervezési Tanács. A fesztivál teljes programkínálata a designhet.hu internetes oldalon érhető el, ahol egy budapesti designtérkép is segít a tájékozódásban és az ötletelésben.

(MTI)

a cikk forrása:

http://felelosszulokiskolaja.hu/programok/250-program-lesz-az-idei-design-heten