A tartalom várhatóan már órákkal az egyesült királyságbeli bemutatás után elérhető lesz az ázsiai országban, tudósít a torrentfrek.com.

 Egy friss, a kínai Nemzeti Szerzői Jogi Hivatal által végzett vizsgálat a QVOD videó platformot és a Baidut, az ország legnagyobb keresőprogramját nevezte meg a legnagyobb szerzőijog-sértőkként 2013-ban. Mindkettőjüket meg is bírságolták szerzői jogi jogsértésért, egyenként 9 millió forintnak megfelelő összegre, ami a kiszabható legnagyobb büntetési tétel volt.

 Ezek után azonban érdekes dolog történt. A Sohu Video, egy helyi, 389 millió felhasználóval rendelkező videómegosztó megállapodást kötött az NBC Saturday Night Live című showműsor közvetítéséről. Emellett előkészületben van a The Walking Dead és a Modern Family című sorozatok bemutatására vonatkozó megállapodás is.

 Most pedig a BBC döntött úgy, hogy lehetővé teszi a Kínában rendkívül népszerű, Sherlock Holmes kalandjain alapuló sorozat kínai bemutatását, mindössze két órával a hazai sugárzás után.

 Már az első epizódot több millióan nézték meg és minden néző eggyel csökkenti annak a csoportnak a számát, akik ennek hiányában jogsértő módon szerezték volna meg a műsort.

 Charles Zhang, a Sohu vezérigazgatója így nyilatkozott: “Minél több tartalmat veszünk, annál kevesebb illegális letöltés lesz majd.”