A vita, melyet a kasszasikert jelentő kiállítás megnyitója robbantott ki újra, csendesebben kezdődött tavaly, amikor a művészettörténész Patricia Railing a festőről szóló könyvét (Malevich Paints: The Seeing Eye) kiadták. Abban az időben James Butterwick, egy londoni műkereskedő állítólag azt mondta, a könyvben található illusztrációk közül nyolc valószínűleg nem Malevics, kettő pedig egészen biztosan nem az, jelenti a news.artner.com.

Natalya Alexandrova, a moszkvai Állami Tretyakov Galéria modern festményeinek kurátora  osztotta Butterwick aggodalmait az Art Newspaper-ben, kifejtve, hogy Malevics rövid élete során egyszerűen nem tudott volna annyi művet előállítani, mint amennyit neki tulajdonítanak.

Railing azonban azt nyilatkozta az Independent nevű újságnak, hogy Butterwick a munkákat mindössze egy fénykép alapján ítéli meg. Hozzátette, hogy a megjelent művek eredetiségét tudományosan ellenőrizték. Mivel Butterwick nem tud a festmények múltjáról és az elemzésről sem, nincs megfelelő alapja ilyen felháborító dolgokat állítani.

A Tate is gyorsan tagadott minden arra vonatkozó feltételezést, hogy a kiállított képek hamisítványok lennének. A lapnak elmondták: „Mint minden Tate kiállítás esetében, alapos kutatásokat végeztünk a Malevics retrospektívhez is. Az általunk választott művek származása egyértelmű, múltjuk, megjelenésük bizonyított.”

Az Art Newspaper első jelentése szerint elképzelhető, hogy nem csak Malevics életművét kell újra megvizsgálni, hanem az orosz avantgárd minden művészéét. A jelentésben a moszkvai FÁK és Oroszországi Antiváriusok és Műkereskedők Nemzetközi Szövetségének alelnöke, Marina Molchanova egy nemzetközi szakértőkből és múzeumi tisztviselőkből álló csoportot kérne fel, hogy ellenőrizzék az Oroszországban eladott művek eredetiségét, melyek állítólag az orosz avantgárd művészek munkái.

Butterwick becslése szerint a hamis műalkotások összértéke meghaladhatja a fél milliárd dollárt. Áprilisban megalakult egy szakértői csoport is, amelyet az újság szerint a nagy orosz gyűjtő és milliárdos, Peter Aven támogat pénzügyileg.