SAJTÓKÖZLEMÉNY Hamisítványokat is árultak az Eb-n

2021. augusztus 2.

A 2021-es labdarúgó-Európa-bajnokságon Budapest négy mérkőzésnek adott otthont, ahol a játékosok és a szurkolók mellett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei sem tétlenkedtek. A meccsek alatt a Puskás Aréna és a hivatalos szurkolói zóna környékén a társhatóságok támogatásával foglaltak le hamis termékeket és adózatlan cigarettát.

A NAV a négy mérkőzésnap biztosítása mellett az ellenőrzések országos kiterjesztésén és a nemzetközi postaforgalom kontrollálásán is dolgozott. A pénzügyőrök a Rendőrséggel, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testülettel (HENT), az érintett közterület-felügyeletekkel és a márkavédelmi képviselőkkel alkottak egy csapatot a szabálytalanságok kiszűrésére. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) magyarországi márkavédelmi képviselői a HENT közreműködésével oktatást tartottak a védett árukról, ami segítette a hamisítványok azonosítását.

A hazai mérkőzésnapokon a stadionba csaknem 60 ezren, a hivatalos szurkolói zónába több, mint 250 ezren látogattak el az EB ideje alatt. A Puskás Aréna környékén és a Városligeti Műjégpályán kialakított szurkolói zóna ellenőrzésekor több mint félmillió forint értékű hamis szurkolói sálat, pólót, szájmaszkot és adózatlan cigarettát foglaltak le. Míg az első három meccsnapon jövedéki és iparjogvédelmi jogok megsértése miatt kellett intézkedniük a pénzügyőröknek, addig az utolsó napon erre nem volt szükség, mert a folyamatos és aktív jelenlétnek köszönhetően visszavonultak az illegális árusok. 

„A labdarúgó-EB rámutatott arra, hogy a sportszeripart is sújtó hamisítás mindenkit érint: a termékeiket jogszerűen előállító gyártókat, az európai uniós tagállamokat, de a hamis sporteszközök súlyos egészségügyi kockázatot jelentenek a gyanútlan vásárlókra is” – figyelmeztet Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) elnöke, a HENT elnökhelyettese. Kiemelte továbbá, hogy egészségünk megóvása, a jogszerűen működő vállalkozások és a gazdaság védelme érdekében különösen fontos, hogy sportszereket kizárólag ellenőrzött forrásból vásároljunk.

Az UEFA munkatársai, valamint a Magyar Labdarúgó Szövetség képviselői is elismerték a pénzügyőrök munkáját, amivel sikerült megelőzni a jogsértések jelentős részét.

HENT/NoKamu ismét a Művészetek Völgyében

2021. július 23.

Idén is visszatér a Művészetek Völgyébe a NOKAMU! kiállítás, amely előadásokkal és interaktív játékokkal várja mindazon felnőtteket és gyerekeket, akik szeretnének tájékozódni arról, hogyan kerülhetik ki a hamisítással kapcsolatos csapdákat, miről ismerhetik fel a hamis termékeket, mitől szellemi a szellemi tulajdon. Látogassatok meg bennünket!

Nyitvatartás: minden nap 10-től 18 óráig

Csatlakozzatok a Facebook eseményünkhöz és legyetek naprakészek 🙂

Augusztus 1-jén 15.00 órai kezdettel kerekasztal-beszélgetéssel is várunk titeket Kapolcson, a Pest-Buda udvarban.

„Budapest a zsenik fővárosa? Feltalálók, zsenik, innovátorok” – Szellemi tulajdon, szerzői jog, innováció címmel

A kerekasztal-beszélgetés moderátora dr. Horváth Péter, a ProArt igazgatója, a HENT tagja és munkacsoport vezetője lesz.

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:
– Fodor Klaudia (ügyvéd)
– Pomázi Gyula (elnök, SZTNH; elnökhelyettes, HENT; elnök, MFT)
– Bendzsel Miklós (elnökhelyettes, MFT)
– Legeza Dénes (főosztályvezető, TIF – SZTNH)
– Sulyok Ádám (osztályvezető, SZJF – SZTNH)

“Anya, mi van, már megint a NAV?!”

2021. június 14.

Volt olyan Magyar Közlöny, amit ő írt tele, jogászok közt mégis gyógyszerész, a gyógyszerészek között pedig jogász. Az adóhatóság sokszor éjszaka csörgeti fel szakértések miatt, kevesen tettek olyan sokat a hamis gyógyszerek ellen, mint ő. Dr. Ilku Líviával, a HENT gyógyszerhamisítás elleni munkacsoportjának vezetőjével beszélgetett a HáziPatika riportere.

HáziPatika.com: Egészségügyis családból származik, édesapja mentős, édesanyja bölcsődében volt gondozó. Ez mennyire volt hatással a pályaválasztására?

Dr. Ilku Lívia: Abszolút determinált ez. Apukám a záhonyi rendelőintézetben dolgozott, oda az iskola után úgy mentem, mintha haza mennék, az egészségügy hamar a természetes közegem lett. Viszont teljesen más beállítottságú voltam, főleg az irodalmat szerettem. Egészségügyi szakközépbe csak azért jelentkeztem, mert anyukám ragaszkodott hozzá, onnantól viszont egyenes volt az utam: mivel leginkább szakmai tárgyakat tanultunk, esélyem sem lett volna arra, hogy más területen menjek tovább. Olyan jónak nem tartottam magam, hogy orvos legyek, azt gondoltam, oda nem vennének fel. Emiatt maradt a gyógyszerészet, oda jelentkeztem. Közben tervezgettem, hogy ha nem vesznek fel, akkor majd dolgozom egy évig, és bepótolom azokat a lemaradásokat, amik ahhoz kellenek, hogy irodalomtanár lehessek. De felvettek.

HáziPatika.com: Szerencséjére, vagy szerencsétlenségére?

I. L.: Így utólag már azt gondolom, hogy szerencsémre. Akkor nem így láttam, de kötelességtudó vagyok: felvettek, hát akkor elvégzem! De nehéz volt, mert középiskolában kevés kémiát és biológiát tanultunk, inkább a szakmai tárgyak, az ápolástan, az anatómia és az élettan, a belgyógyászat volt hangsúlyos. Emiatt nekem az egyetem első éve kemény volt, hiányzott az alaptudás. Volt egy tanárom, aki minden órán elmondta: Lívia, meg fogsz bukni. És érdekes, mert most együtt dolgozom vele a Richternél, és ő erre a dologra – ami nekem meghatározó élmény volt – egyáltalán nem emlékszik. De kémiából tényleg gyenge voltam, szóval jogos, amit mondott. Csak aztán nagyon belehúztam, az egyetem végére

SAJTÓKÖZLEMÉNY Hamisítás Elleni Világnap: évről évre egyre tudatosabbak a magyar fogyasztók

2021. június 10.

Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) által készített legfrissebb tanulmány szerint a fogyasztók még mindig nehezen különböztetik meg a valódi termékeket a hamisítványoktól. A Hamisítás Elleni Világnap célja éppen a fogyasztói tudatosság növelése, a hamisítványok, illegális kereskedelem gazdasági, egészségügyi következményeinek bemutatása.

A COVID-19 járvány és az emiatt jelentősen megnövekedett online vásárlás, valamint a digitális tartalmakhoz való hozzáférés új megvilágításba helyezte a szellemi tulajdonjogok európai megsértésének kockázatait és kárait. Az EUIPO és az OECD közös tanulmánya szerint a hamisítványok az uniós behozatal közel 7 százalékát teszik ki, 121 milliárd euró értékben, és minden ágazatra hatással vannak: a kozmetikumok és a játékok, a bor és más italok, az elektronikai termékek, a ruházat, de még a növényvédő szerek ágazatára is. A fogyasztókra nézve súlyos egészségügyi és biztonsági kockázatot jelenthetnek, emellett több milliárdos gazdasági károkat okoznak a vállalkozásoknak és az államoknak, ami bevételcsökkenéshez, adókieséshez és munkanélküliséghez is vezet.

Miközben globálisan virágzik az elektronikus kereskedelem – az Eurostat adatai szerint 2020-ban az európaiak több mint 70 százaléka vásárolt online –, a hamisított termékekkel kapcsolatos bizonytalanság továbbra is fontos szempont az uniós polgárok számára. „A felmérésből kiderül, hogy saját bevallásuk szerint, átlagban minden tizedik európai embert tévesztettek már meg eladott hamisítványokkal. A tanulmány szerint az európaiak egyharmadában merült fel kétség az általuk megvásárolt termék eredetiségét illetően. Bár évről évre tudatosabban választanak eredeti termékeket a magyarok, a félrevezetett fogyasztók arányát tekintve az unióban harmadik helyen áll Magyarország (15 százalék) Bulgária (19 százalék) és Románia (16 százalék) mögött. A legalacsonyabb számokat az EU-n belül Svédországban (2 százalék) és Dániában (3 százalék) mérték. A Hamisítás Elleni Világnapnak éppen ezért fontos figyelemfelhívó szerepe az is, hogy a fogyasztókat a tudatosabb vásárlásra ösztönözzük” – fogalmazott Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke és a Hamisítás Elleni

A “Műtárgyhamisítás magyar szemmel – Ocsút a búzától” kötet online is elérhetővé vált

2021. június 9.

Az online megjelenést övező nagy várakozásnak megfelelően az alábbi linken digitálisan is elérhető és letölthető a kiadvány.

Műtárgyhamisítás magyar szemmel – Ocsút a búzától

A projekt digitális megvalósításához köszönjük az ARCANUM Adatbázis Kft. segítségét.

SAJTÓKÖZLEMÉNY 35 milliót is érhet, ha a fiatalok tudatosabban vásárolnak

2021. május 25.

Iskolák, állami vagy magán szervezetek akár 35 millió forintot is nyerhetnek az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) által meghirdetett szemléletformáló pályázattal, amelynek célja, hogy a szellemi tulajdon fontossága mellett, a hamisítás által okozott károkra is felhívják a figyelmet. Az összesen 1 millió euró (több mint 350 millió forint) összértékű pályázatra állami vagy magánszervezetek jelentkezését várják június 8-ig.

A pályázat célja, hogy a kreativitást, az innovációt és a vállalkozói szemléletet kihasználva erősítse a szellemi tulajdon értékével kapcsolatos ismereteket. A pályázat legfőképpen a fiatalabb korosztály, így kiemelten a 15 és 24 év közöttiek, valamint a jelenlegi vagy jövőbeni tanárok és tudományos szakértőket célozza. Az EUIPO ezzel hosszú távon azt szeretné elérni, hogy a fiatal generációk tudatosabban vásároljanak és csökkenjen a hamisítás, valamint a „kalózkodás” népszerűsége is.

A 2021-es felhívás két altémára oszlik, amelyek célcsoportok szerint különülnek el egymástól: az első terület a közoktatásban résztvevő diákok (6-18 évesek) és tanárok szemléletformálására koncentrál, míg a második a fiatal fogyasztókat célozza meg. A pályázók között összesen 1 millió eurót osztanak szét. Az első kategóriapályázói 20-60 ezer eurós, a másodiké pedig 40-100 eurós költségkerettel számolhatnak.

„Sokan nincsenek tisztában a hamisítás okozta károkkal, pedig fontos lenne tudatosítani a vásárlókban, hogy a cégeknek és az országoknak okozott gazdasági kár mellett sajnos az emberi egészségre, valamint az élővilágra nézve is végzetesek lehetnek a nem ellenőrzött forrásból származó termékek. A változás érdekében már a legkisebbeknél érdemes elkezdeni a szemléletformálást” – emeli ki Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület elnökhelyettese. „Ezért is bátorítok minden kreatív szervezetet, hogy munkájával segítse tudatosságnövelő tevékenységünket, és vegyen részt az EUIPO pályázatán” – tette hozzá. 

Az EUIPO egy korábbi kutatásából kiderül, hogy az uniós tagállamok évente akár 15 milliárd eurót veszíthetnek a hamisításból eredő bűncselekmények következtében, az

Műtárgyak Éjszakája 2021 Restaurátori vizsgálatok a műtárgyhamisítás elleni küzdelemben

2021. május 20.

műtárgy.com 2021. június 17. és 19. között rendezi meg a rendkívül nagy népszerűségnek örvendő programsorozatát, a háromnapos Műtárgyak Éjszakája Fesztivált, amelyen 50 fővárosi helyszínen 100-nál is több program várja az érdeklődőket. A kínálat az eddig megszokottakhoz hasonlóan nagyon színes: a kiállítások és szakmai előadások mellett többek között műterem- és műhelylátogatások, tematikus séták, workshopok, kerekasztal-beszélgetés és filmvetítés is gazdagítja a programválasztékot.  A széles kínálat garantálja, hogy mindenki talál olyan eseményt, ami a számára különösen érdekes lehet.

Nem csak festészet – A Műtárgyak Éjszakája közelebb hozza a műtárgyak lebilincselő világát a művészetek és a kultúra szerelmeseihez. Izgalmas történetek bontakoznak ki és elevenednek meg a látogatók szemei előtt. Valljuk, hogy a művészet nemcsak a múzeumok falai között rejtőzik, hanem a mindennapok során is körülvesz minket, olyan helyeken is rábukkanhatunk, ahol talán nem is várnánk. Így aztán a festményeken a szobrokon, a régészeti leleteken, a fotográfiákon, a porcelánokon és a kerámiákon túl többek között a szocializmus hazai tárgykultúráját is felidézzük, megismerkedünk a kék kelmefestés rejtelmeivel, az Unicum ipartörténeti és iparművészeti érdekességeivel, a nemzetközileg elismert kiváló hazai üvegművészek alkotásaival, a népi kézművesség titkaival, sőt még Blaha Lujza, a nemzet csalogánya kalandos életű legyezőjével is.

Izgalmas új helyszínek – Az új helyszínek között szerepel a főváros egyik leghangulatosabb pontja, Gül baba türbéje. Itt nemcsak az épületegyüttesről lesz szó, hanem a titokzatos Gül babáról is, akinek a személyéhez legendák kapcsolódnak. A BTM Aquincumi Múzeum és Régészeti Park a régészeti ásatások kulisszatitkaiba, Európa egyik legnagyobb kőtárának kincseibe, a rómaiak mindennapjaiba nyújt betekintést, a pop-up kiállításon pedig élőben is megszemlélhetők azok a műtárgyak, amelyeket a pandémia miatti zárva tartás idején az intézmény a Kisföldalatti peronjain plakátokon mutatott be. A Fővárosi Nagycirkusz elvarázsolt világa kicsiket és nagyokat egyaránt elbűvöl. A Magyar Cirkuszművészeti Múzeum gazdag tárgygyűjteménye személyes történeteket

SAJTÓKÖZLEMÉNY Igazságosabbá válik a szerzői jogi törvény

2021. május 7.

Június 1-jével új szabályok lépnek életbe a szerzői jogok terén. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítás jelentősége abban rejlik, hogy több ponton is megkönnyíti a tartalmakhoz való hozzáférést és azok felhasználását, valamint megerősíti a szerzők és jogosultak helyzetét ebben a környezetben. 

A reform első lépéseként már tavaly megvalósult a digitális távoktatás szerzői jogi feltételeinek megteremtése. A módosítás többek között átláthatóbbá teszi a szerzők és előadóművészek díjazására vonatkozó szabályozást; tisztázza az internetes platformok felelősségét a felületükre feltöltött szerzői jogi tartalmak felhasználása tekintetében; lehetővé teszi, hogy a kulturális örökségvédelmi intézmények (pl. múzeumok, könyvtárak, levéltárak) a kereskedelmi forgalomban már nem elérhető műveket könnyebben tudják használni, illetve erősíti a sajtókiadók helyzetét az online felhasználások kapcsán.

A jogszabályváltozás az uniós irányelvek átültetésével új szabad felhasználási módot vezet be a szöveg és adatbányászat tekintetében, továbbá bevezeti a paródia kivételt is (utóbbi azt jelenti, hogy egyes szerzői jogi tartalmak szabadon átdolgozhatóak, „parodizálhatóak” lesznek az eredeti mű alkotójának engedélye nélkül is). A javaslat továbbá tartalmaz a szerzők és előadóművészek helyzetének erősítése érdekében hozott rendelkezéseket is. Eszerint a szerzők és az előadóművészek számára felhasználási engedéllyel és átruházással érintett jogaik területén gondoskodni kell a méltányos díjazás folytonosságáról, és a megfelelő szerződési pozíció megteremtéséről.

„A szerzői jogi törvénynek reagálnia kell arra, hogy ma már nem feltétlenül külön fogalom a tartalom-előállító és kultúrafogyasztó, hiszen a nagyközönség maga is tartalom-előállítóvá vált. A szerzői jogi rendszer igazságosságának előmozdítása a nagy internetes platformok térnyerése miatt vált szükségessé. A szabályok révén e szolgáltatók a rajtuk keresztül elért szerzői jogi tartalmak, vagyis zenék, videók után fizetnek majd az alkotóknak. A törvény új rendelkezései alapján például egyértelművé válik, hogy a nem üzleti célú zenefelhasználások után a feltöltő személyeknek nem kell fizetniük” – emelte ki Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke a változások kapcsán.

Szintén fontos változás a

Munkacsoport 2021 évi tervek – Gyógyszerhamisítás elleni munkacsoport (dr. Ilku Lívia munkacsoport vezető)

2021. április 28.

Fotó: HENT

2021-ben az egyik legfontosabb feladat a nemzetközi akciókban való részvétel koordinálása és szakértői támogatása, a részt vevő hatóságok munkájának az összehangolása és az eredmények lakossági kommunikációja.

Szakmai edukációs szinten a legkiemelkedőbb esemény számomra a jogérvényesítés konferencia, ahol ebben az évben a gyógyszerek mellett fókuszt kapnak az orvostechnikai eszközök is, a NAV, a Rendőrség, a gyógyszerügyi hatóság, reményeink szerint az ügyészség és a bíróság részvételével.

Tudományos szinten óriási fejleménynek tekintem, hogy Dr. Kármán Gabriella vezetésével az Országos Kriminológiai Intézetben 2020-ban indult kutatás – melynek fő feladata a gyógyszerhamisítás, illetve az egészségügyi termékek hamisítása miatt indult büntetőügyek vizsgálata – be tud fejeződni a mintegy 800, a témában indult nyomozás részletes vizsgálatával, kiértékelésével.  A kutatás eredményei várhatóan hozzájárulnak majd a jogalkalmazás megismeréséhez és az esetleges problémák együttes kezeléséhez.

Munkacsoport A Tudatosságfejlesztési munkacsoport 2021. évi kiemelt tervei (dr. Horváth Péter munkacsoport vezető)

2021. április 8.

Fotó: HENT

Félő, hogy a 2021-es év hátralévő része is a pandémiáról szól majd.

Tavaly a kényszerű helyzet sokakat az on-line tartalom fogyasztásra „kényszerített”. A megnövekedett igényeknek köszönhetően új legális szolgáltatások is elindultak (magyar on-demand filmtár, hangoskönyv szolgáltató, színházi előadásokat közvetítők, stb.)

Bízom abban, hogy a közönség ezeket a jogszerű tartalom szolgáltatásokat választja a kalózok helyett. A tudatos választás, az alkotók megbecsülése ezekben a hónapokban még fontosabb, mint valaha. A járványintézkedések az egész kulturális szcénát nehéz helyzet elé állítják, a legális on-line tartalomfogyasztásból származó bevételek ezért felértékelődtek. A HENT által működtetett hungaroteka.hu oldal épp ezt a célt szolgája, egy helyen összegyűjtve a hazai legális on-line tartalomszolgáltatások linkjeit.