SAJTÓKÖZLEMÉNY Egyre több veszélyes hamisítványt értékesítenek online

2022. március 22.

Az Európai Unióba érkező, lefoglalt hamis termékek háromötöde online értékesítésből származik – derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) és az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) legfrissebb tanulmányából. A leggyakrabban hamisított, veszélyesnek is minősülő árucikkek között a leggyakoribbak a parfümök, a kozmetikumok, a ruházati cikkek, a játékok, a gépjármű-alkatrészek és a gyógyszerek.

A hamisított termékek – természetüknél fogva – számos negatív következménnyel járnak. Az EUIPO és az OECD márciusban kiadott, globális piacot 2017-2019 között vizsgáló jelentése szerint a hamisítványok nemcsak gazdasági károkat okoznak, munkahelyek elvesztéséhez vezetnek, hanem komoly kockázatot is jelentenek a fogyasztók számára. Ide sorolhatók az egészségügyi kockázatok (például a hamisított gyógyszerek és élelmiszerek), a biztonsági kockázatok (például a hamisított gépjármű-alkatrészek és akkumulátorok), illetve a környezeti kockázatok (például hamisított vegyszerek és növényvédő szerek).

A tanulmány a vámhatósági lefoglalásokból származó és egyéb jogérvényesítési adatokat elemzi, és azt vizsgálja meg, hogyan jutnak el a veszélyes hamisítványok a fogyasztókhoz. Az unióba behozni kívánt veszélyes termékek esetében az összes lefoglalás 60 százalékát az online értékesített áruk tették ki. Ezek közül a leggyakrabban lefoglalt termékek a kozmetikumok voltak (46 százalék), ezen kívül jelentős még a ruházati cikkek (18 százalék), a játékszerek és társasjátékok (17 százalék), valamint a gépjármű-alkatrészek (8 százalék) mennyisége is.

Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület elnökhelyettese a tanulmány kapcsán kiemelte, csakis uniós szintű összefogással lehet a hamisított termékek Európába áramlását megfékezni. „Sajnos Magyarország is kiveszi részét a hamis termékek beszerzéséből. Az elemzésből például kiderül, hogy hazánk az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság után a harmadik legnépszerűbb célország a Kínából érkező, lefoglalt hamis parfümök és kozmetikumok esetében” – mondta Pomázi Gyula.

A legtöbb veszélyes hamisítvány Kínából (az összes vámhatósági lefoglalások 55 százaléka), illetve Hongkongból (19 százalék) származott, ezek együttesen a

RIPORT HENT: a magyar fogyasztók 60%-a még nem is hallott a hamisított növényvédőszerekről

2019. március 20.

• a kutatás szerint a fogyasztók több mint fele (54%) elsődlegesen a nagyobb boltokból szerzi be a friss termékeket és csak 16%-uk számára jelentik a piacok a legfőbb beszerzési forrást • a frissesség (40%) és az ár (19%) jelenti a legfontosabb szempontot

Cikk Válaszok a BASF-től a mezőgazdaság előtt álló kihívásokra – Tegyünk a növényvédőszer-hamisítás ellen!

2019. január 28.

A konferencia egyik blokkja, a növényvédőszer-hamisítás elleni fellépések kapcsán dr. Bognár Lajos (helyettes államtitkár, AM; a HENT tagja) a jogi keretekről, a NÉBIH és a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület munkájáról tartott előadásában hangsúlyozta: a szakminisztérium az egyik legfontosabb feladatának tartja a hamisított növényvédő szerek felderítését és piacról való kivonását.