A 2012-es tavaszi pályázat témája a szellemitulajdonjog-sértések az oktatásban volt. A téma rengeteg lehetőséget adott arra, hogy végiggondoljátok a szellemi tulajdon szerepét az iskolai oktatásban és a szerzői jog által védett alkotások felhasználásának lehetőségeit. Az iskolai környezethez kapcsolódva dolgozhattátok fel a hamisítással, a szerzői jogok megsértésével kapcsolatos tapasztalataikat, illetve az ilyen jogsértések megelőzéséhez, elkerüléséhez kapcsolódó tudnivalókat.

A zsűrizés szempontjai a következők voltak: azokat a pályaműveket jutalmaztuk díjjal, melyek a pályázati kiíráshoz kapcsolódnak, azaz a szellemi tulajdon témáját az iskolához, az oktatáshoz köthetően dolgozzák fel.

A zsűri azt is figyelembe vette, hogy az egyes pályázók mennyire voltak kreatívak, mennyi időt és energiát fektettek az alkotás kigondolásába és megvalósításába egyaránt. Előnyben részesítettük azokat a pályázókat, akik személyes élményeket vagy valós történeteket dolgoztak fel.

Nem részesítettük azokat a pályaműveket előnyben, amelyek kizárólag a szellemi tulajdon megsértésének büntetendőségét hangsúlyozzák, azaz hatósági fellépéssel, börtönbüntetéssel riogatnak. Megjegyezzük, hogy egyes pályaművek ténybeli tévedést is tartalmaztak, ezért az általuk közvetített üzenet nem helytálló.

A zsűri kizárólag esszé, novella kategóriában osztott első és második helyezést, mivel megítélése szerint e kategóriában érkeztek olyan pályaművek, amelyek a pályázati kiírásban szereplő témakört a legötletesebben dolgozták fel.

A pályaművekre az internetes közösség is szavazhatott, a szavazatok alapján különdíjban részesülő alkotás a „Hamis ábrándok” lett.

Gratulálunk minden díjjal jutalmazott pályaműhöz!
I. helyezett Esszé, novella kategóriában
Cím: A kockás kendő
Szerző: Czipott Eszter Klára, Nyíregyháza
Oktatási intézmény: Debreceni Egyetem
A nyertes pályamű letölthető itt.

II. helyezett Esszé, novella kategóriában
Cím: Nem minden NIKE, ami annak látszik!
Szerző: Hernádi Norbert, Kisbér
Oktatási intézmény: Krúdy Gyula Gimnázium
A nyertes pályamű letölthető itt.

III. helyezett Esszé, novella kategóriában
Cím: Most ki-kit tanít; tanárok vs diákok?
Szerző: Győrffy Jozefina, Budapest
Oktatási intézmény: Kossuth Lajos Gyakorló Műszaki Szakközép Iskola
A nyertes pályamű letölthető itt.

III. helyezett Esszé, novella kategóriában
Cím: Egy tanár naplójából
Szerző: Füleki Réka,
Oktatási intézmény: Eötvös Lóránd Tudományegyetem
A nyertes pályamű letölthető itt.

III. helyezett Esszé, novella kategóriában
Cím: cím nélküli
Szerző: Bernáth Dániel, Budapest
Oktatási intézmény: Zsigmond Király Főiskola
A nyertes pályamű letölthető itt.

III. helyezett Plakát kategóriában
Cím: Illegális könyvletöltés és többszörösítés az iskolákban
Szerző: Győrfi Dávid, Budapest
Oktatási intézmény: Szent István Közgazdasági Szakközépiskola
P-2

III. helyezett Képregény kategóriában
Cím: cím nélküli
Szerző: Kordován Csaba
Oktatási intézmény: ÓE-KGK
Ke-2

III. helyezett Képregény kategóriában
Cím: Szellemi tulajdonjog-sértések az oktatásban
Szerző: Szűcs Tünde, Budapest
Ke-3

Különdíjas alkotás közönségszavazat alapján
Cím: Hamis ábrándok
Szerző: Bönde Attila
Oktatási intézmény: Szegedi Tudományegyetem
P-1

Az összes beérkezett pályamű megtekinthető itt.

A pályázati kiírás megtekinthető itt.